|
Az egyesület bemutatása
Szervezetünk 1994-ben alakult Pest Megyei Diákönkormánytazok Hálózata (PMDH) néven. 1999-ben kiemelten közhasznú besorolást nyert a PMDH. Mivel tevékenységi területünk egyre bővült, 2002-ben a szervezet közgyűlése a Magyarországi Diákönkormányzatok Egyesülete (MODE) név felvétele mellett döntött. A MODE tehát egy országos, független non-profit egyesület. Fenntartását elsősorban pályázatokból, tagdíjakból és a programok bevételeiből oldjuk meg.
A csapat
Az egyesületben lelkes egyetemisták, főiskolások dolgoznak. Mind a szervezési, mind az oktatási feladatokat önkéntes alapon, ellenszolgáltatás nélkül vállalják. Jutalmuk az a tudat, hogy munkájuk nagyban hozzájárul az iskolai demokrácia fejődéséhez, a programokon részt vevő diákoknak pedig a mindennapokban is hasznos tudást adhatnak át. Előadóink egytől egyig aktív diákönkormányzati tagok voltak, így tapasztalataikkal rengeteget tudnak segíteni a diákoknak.
Az egyesület céljai
@ A diákönkormányzatok munkájának segítése,
@ Az önkormányzó képesség fejlesztése,
@ A demokratikus világkép megerősítése, diákok közéletre való felkészítése,
@ A diákönkormányzatok érdekvédelme, helyzetének megjelenítése helyi, regionális, megyei és országos szinten,
@ A diákönkormányzatok között a együttműködés és a kapcsolattartás megteremtése,
@ A diákok életvitelének, helyzetének felmérése, segítése,
@ Kapcsolattartás és együttműködési lehetőségek keresése más szervezetekkel, intézményekkel, államigazgatási szervekkel,
Az egyesület tevékenységei
Képzéssorozat
A fenti célok megvalósítása érdekében a MODE számos tevékenységet folytat. Ezek közül a legfontosabb a diákönkormányzati-közéleti képzéssorozat, melyet minden tanévben megrendezünk. A négy, egész hétvégés rendezvény fő célja hogy a diákok átfogó diákönkormányzati és közéleti ismereteket sajátítsanak el.
Az érdeklődők a következő témákat ismerhetik meg:
@ A jogok rendszere
@ Alapvető emberi jogok
@ Tanulói és gyermeki jogok
@ Jog-és érdekérvényesítés, jogorvoslat
@ A diákönkormányzatok működésének jogi háttere
@ A diákönkormányzatok feladatai
@ Programszervezés
@ Konfliktuskezelés
@ A civil szféra szereplői
@ Pályázatírás
Az ismereteket az egyesület kortárs előadói, csoportvezetői segítségével, kiscsoportos foglalkozások keretében, interaktív módon dolgozzák fel az érdeklődő diákok. Oktatási módszerünkkel kapcsolatban a résztvevők visszajelzései egyértelműen pozitívak.
Nyári tábor
A minden évben megszervezett nyári táborunk célja, hogy segítsünk a diákoknak szabadidejük hasznos eltöltésében. A különböző diákönkormányzattal kapcsolatos ismeretek elsajátítása mellett lehetőség nyílik arra, hogy az ország különböző pontjairól érkező diákönkormányzatosok tapasztalatot cseréljenek, megismerjék egymást. A képzéssorozathoz hasonló csoportfoglalkozások mellett csapatépítő, hangulatteremtő programokat, játékokat szervezünk. Többéves tapasztalat, hogy mind a táborban, mind a képzéseken igazi közösségek és komoly barátságok születnek.
Tanácsadás
Az egyesület segítséget nyújt az iskoláknak, diákönkormányzatoknak különböző diákjogi, közoktatással kapcsolatos problémák megoldásához. A tanácsadás történhet személyesen, telefonon vagy írásban. Amennyiben szükséges, képviselőként, közvetítőként segítünk a felmerült probléma rendezésében (pl.: fegyelmi eljárásokban). Új diákönkormányzatok alakulásánál szintén örömmel segítenek tapasztalt előadóink.
Vállaljuk továbbá a különböző iskolai dokumentumok (házirend, Szervezeti és Működési Szabályzat) elemzését, véleményezését, hiszen fontos, hogy az iskola életét meghatározó szabályrendszerek világosak, működőképesek és nem utolsó sorban törvényesek legyenek.
A MODE természetesen igyekszik minél több fórumon megjelenni. Részt veszünk az Országos Diákparlamenten, a Diákszigeten, a Sziget Fesztiválon valamint más, civil szervezeteknek szóló rendezvényeken. A szervezet elnöke tagja az Országos Diákjogi Tanácsnak.










