Hírek

Városi Ifjúsági Parlament Kiskunhalason

2009. december 14. 23:18

A napot Mester Sándor, Humánpolitikai Főosztályvezető nyitotta meg. Köszöntőjében nemcsak a kezdeményezést üdvözölte, hanem bemutatta Kiskunhalason az ifjúsági területen eddig elért eredményeket, és vázolta a város ifjúságpolitikáját.

Ezután Vincze József, a FSZH MOISZ DARISZI munkatársa beszélt a dél-alföldi ifjúsági munkáról. Előadását a 2009, október végén elfogadott Nemzeti Ifjúsági Stratégiához vezető út rövid ismertetésével kezdte, majd bemutatta azokat a hazai és főleg nemzetközi folyamatokat, amelyek elősegítették ennek a dokumentumnak a megszületését és konszenzusos parlamenti elfogadását.
A szünet előtt kiskunhalasi jó példákat láthattak a megjelentek, a nyáron megrendezett táncdalfesztivállal egybekötött kollégiumi napok tapasztalatait osztották meg a szervezők.
A teaszünetet követően Dr. Krémer András közvetítő, az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat munkatársa osztotta meg tapasztalatait a diákjogok érvényesülése kapcsán felmerülő viták rendezésével kapcsolatban. Érdekes előadásában nemcsak a magyarországi gyakorlatot mutatta be, hanem európai példák segítségével segített megérteni a Szolgálat szerepét és fontosságát.
Ebéd után szekciókra váltak szét a résztvevők, amelyek képviselői a műhelymunka után néhány szóban összefoglalták az elhangzott legfontosabb gondolatokat.
A Diákélet, programok szervezése, lebonyolítása szekció vonzotta a legtöbb érdeklődőt és a műhelymunka a végére teljesen gyakorlativá vált: a jövő évi programkínálat tervezésére és azok előszervezésére került sor.
A Kortárssegítés műhelyben a segítő kapcsolatról és arról folyt a diskurzus, hogyan tudnak mellérendelt szerepből segítséget nyújtani társaiknak.
A Diákjogok, kötelességek műhelyben számba vették az alapvető jogokat és kötelességeket és az esetleges lehetőségekre, jogorvoslati fórumokra fordítottak nagyobb hangsúlyt a résztvevők.
A pedagógusok számára egy zárt műhelyre is sor került, amelyben az aktuális pályázati kiírásokra és a lehetséges pályázati forrásokra hívta fel a figyelmet az Iroda munkatársa. Előadás helyett végül "személyes" tanácsadássá, illetve mini projektgenerálássá alakult a műhely, amelynek eredményei, megvalósuló projektjei a jövő év elején várhatóak.
A napot a munkacsoportok beszámolója zárta, miközben a következő találkozó időpontjára tettek javaslatot a résztvevők és egy közös e-mail lista kialakítására került sor.

Forrás: mobilitas.hu




Bejelentkezés
Felhasználónév:


Jelszó:


Hírlevél
E-mail:
Feliratkozás
Leiratkozás
Lapgazda


Diákközéletért Alapítvány

Diákjogi forródrót
Támogatóink


Complex Kiadó
Hirdetés
Valid XHTML 1.0 Valid CSS Valid RSS Powered by Apache Hosted on FreeBSD Served by PostgreSQL Generated by PHP