Hírek

Megkezdte munkáját az új Országos Diákjogi Tanács

2010. február 24. 22:54

Február 22-én tartotta alakuló ülését az év elején megválasztott tagokból újonnan felállt Országos Diákjogi Tanács (ODJT). Az ODJT az oktatásért felelős miniszter tanulói jogokkal összefüggő döntéseinek előkészítésében szakértő testületként működik közre.

A Tanács a következő három évre megválasztott tagjai: László Ferenc, Kelemen Zsolt, Bálega János, Sági Imre, Zöld Orsolya, Balogh György. Az alakuló ülésen a tagok átvették Hiller István oktatási miniszter úr megbízó levelét. A miniszteri delegáltak Radics Péter, Árendás Péter és Polyákné Boros Vilma mandátuma a miniszter megbízatásnak végéig tart.

A korábbi ODJT elnöki tisztségét ellátó László Ferenc a leköszönő ODJT nevében is sikeres munkát kívánt és reményét fejezte ki abban, hogy a Tanács munkája által ismertsége, eredményei a következő időszakban tovább erősödnek, s a Tanács az oktatási élet szereplői számára egyre érezhetőbben tölti be a miniszteri felkérő levélben is megfogalmazott célját, amely szerint „döntés előkészítő, véleményező és javaslattevő országos szakértő testületi munkája a társadalom közjavát szolgálja.”

Az Országos Diákjogi Tanács ez évi alapvető feladata az Országos Diákparlament illetve az Országos Diákparlamentet megelőző helyi és kistérségi fórumok lebonyolításának segítése, felügyelete, figyelemmel kísérése.

Az ODJT tagjai ezért már az alakuló ülésen megállapodtak abban, hogy több kistérségi fórumon személyesen képviselik a Tanácsot.

Az ülésen a tagok kitértek a tavalyi év végén az Oktatásért Közalapítvány által közoktatási intézményekben működő diákönkormányzatok részére az Országos Diákparlamenttel összefüggésben meghirdetett pályázat értékelési tapasztalatainak megvitatására is. A Tanács egybehangzó véleménye szerint a beérkezett pályázatok számából és tartalmából is láthatóan a jövőben is szükséges a diákönkormányzatok részére hasonló pályázati lehetőségeket biztosítani. A Tanács tagjai hangsúlyozták, hogy az olyan pályamunkák, ahol a pályázatokat maguk a diákok írták illetve állították össze, különösen fontos tapasztalatokat jelentettek a fiataloknak a pályázatírás módszereinek megismerése terén is.

Az Országos Diákjogi Tanács a fent ismertetett pályázatra beérkezett munkák összegző értékelése kapcsán jelezte azt is, hogy a beküldött pályamunkák között számos a jövőben akár mások számára is példaként használható ötlet van, ugyanakkor néhány olyan hiányosság, hiba is tapasztalható volt, amely hiányosságok és hibák a jövőben éppen a jelenlegi pályázatra beérkezett munkákból levonható tapasztalatok alapján vélhetően kiküszöbölhetőek. Ezért a Tanács tagjai megállapodtak abban, hogy az ODJT márciusi üléséig elkészítik a pályázat olyan összegző értékelését, amely a jövőben hasonló tárgyú pályázatokra készített munkák összeállításánál mind a diákok, mind pedig a diákokat segítő pedagógusok részére hasznos útmutatásként szolgálhat.

A Tanács tagjai a fenti pályázat tapasztalatainak megvitatása kapcsán kitértek a diákönkormányzati szmsz-ek értékelésére is. Az ODJT egybehangzó véleménye szerint szükséges és hasznos segítség lehet az intézmények számára egy ajánlás kidolgozása a diákönkormányzati szervezeti és működési szabályzatok összeállításához.

Az Országos Diákjogi Tanács márciusi ülésén többek között a tisztségviselők megválasztásával és a következő időszakra szóló munkaterv elkészítésével folytatja munkáját. Az ODJT szívesen várja és fogadja a munkájához kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat, a Tanács működéséről pedig igyekszünk folyamatosan beszámolni.

 

dr. Rakó Orsolya

az ODJT póttagja

 




Bejelentkezés
Felhasználónév:


Jelszó:


Hírlevél
E-mail:
Feliratkozás
Leiratkozás
Lapgazda


Diákközéletért Alapítvány

Diákjogi forródrót
Támogatóink


Complex Kiadó
Hirdetés
Valid XHTML 1.0 Valid CSS Valid RSS Powered by Apache Hosted on FreeBSD Served by PostgreSQL Generated by PHP