ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGI SZEMLE
A HVG-Orac Kiadó gondozásában évente kétszer megjelenő folyóirat célja az, hogy a testület határozatainak és végzéseinek szélesebb körű nyilvánosságot biztosítson. Az első szám oktatással kapcsolatos határozat is tartalmaz. Ismerteti a felsőoktatási diploma kötelező nyelvvizsgához kötésének alkotmányosságát vizsgáló kérdést és az Alkotmánybíróság határozatát

Az Alkotmánybírósági Szemle elsősorban a gyakorló jogászok és jogalkalmazók (p. Intézmény vezetők, érdekképviselők) számára készül, ezért a döntések kiválasztása során hangsúlyozottan figyelnek arra, hogy gyakorlati szempontból (is) figyelemreméltó határozatok és végzések kerüljenek be a folyóirat „Döntések” rovatába. A könnyebb kezelhetőség és megismerhetőség érdekében minden döntést rövid, néhány mondatos összefoglalóval láttak el, amelyben kiemelik az adott döntésben található főbb jogi megállapításokat, felsorolásszerűen feltüntetik a vizsgált jogszabályhelyeket és az érintett alkotmányos szakaszokat, a Szemle tartalomjegyzéke pedig az összefoglalók angol fordítását is közli.
A döntések ismertetése mellett, a Szemle az Alkotmánybíróság munkáját értékelő (kritikai) tanulmányok, illetve egyéb alkotmányjogi kötődésű cikkek közzétételére is lehetőséget teremt, illetve a „Tanulmányok” címet viselő rovatban, időről-időre más alkotmánybíróságok fontosabb, jogformáló döntései is ismertetésre kerülnek. Az Alkotmánybírósági Szemle „Krónika” rovatában az Alkotmánybíróság életének érdekes momentumait mutatják be.
A szerkesztőbizottság elnöke: Dr. Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke
Főszerkesztő: Dr. Trócsányi László, alkotmánybíró
A folyóirat előfizetési díja a 2010. évre: 10500 Ft (2 szám)
Megrendelés és információ: http://www.hvgorac.hu/sites/portal/alkotmanybirosagi_szemle@901146_kiadvany.html









