John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém
November 10-én jelenik meg John le Carré: Suszter, szabó, baka, kém című regénye. A könyvet Árulás címmel már megjelentette az Agave Kiadó, azonban a hamarosan Magyarországon is bemutatásra kerülő film és annak óriási nemzetközi sikere miatt – új borítóval és a filmmel megegyező címmel ismét megjelenteti.

A Suszter, szabó, baka, kém minden elképesztőt felülmúl idáig. Az angliai debütálását követően három hétig vezette a toplistát, a Rotten Tomatoes site-on 97%-os értékelése van, az Imdb-n pedig 7,7. A napokban hozták nyilvánosságra a British Independent Film Awards jelöléseit, s összesen hét kategóriában pályázik a mű valamilyen díjra, köztük a legjobb rendező és legjobb színész díjakra. Várhatóan Gary Oldmant Oscarra is jelölni fogják majd sőt, egyesek úgy vélik, hogy az itt nyújtott alakításáért fogják végül kitüntetni.
A film alapjául szolgáló 1974-es John le Carré-regény sem kisebb siker: mesterien ötvözi a kémirodalmat a szépirodalommal. Azóta a BBC legendás televíziós sorozatot forgatott belőle, és készült belőle rádiójáték is. Mindmáig a téma legjobbjaként tartják számon a kritikusok.
Rövid tartalom:
Az angol hírszerzés legfelsőbb soraiban egy áruló rejtőzik, egy beépített ügynök, aki magának Karlának, a szovjet kémfőnöknek jelent. Amit az áruló tud, tudja Karla is. A Körönd legféltettebb titkait. A beépített és alvóügynökök nevét és címét. Mindent. És hogy teljes legyen a kép, Karla az ügynökén keresztül gondosan kiválogatott, meg- vagy átírt információkat juttat el az angoloknak, akik ezekkel a kémjelentésekkel próbálják megerősíteni a pozíciójukat az amerikaiaknál.
A legtöbben azt sem hajlandóak elismerni, hogy baj van. A legtöbben még csak bele sem mernek gondolni abba, hogy az áruló révén Karla minden egyes lépésükről tud. A legtöbbek szerint minden a legnagyobb rendben van. Kivéve George Smiley-t, a csendes, kövérkés és nyugdíjas egykori hírszerzőt, aki állhatatos munkával, bulldogkitartással és legendássá vált kihallgatási technikájával csapdát állít a soraikba férkőzött szovjet kémnek, és rajta keresztül Karlának, örök ellenfelének, a titokzatos szovjet kémfőnöknek.
A regény további részeiről már mi is írtunk:
John
le Carré: Csapda
Helye (URL): http://www.diakonkormanyzat.hu/diakonk/News/20110517/john_le_carre_csapda
Van, akinek a hidegháborúról a hógolyózás jut eszébe. A XX. századi történelmet kicsit ismerők persze tudják, hogy e szó a második világháborút követő kelet-nyugati szembenállás időszakára utal. Az érettségiző diákok azt is tudják, hogy van ilyen tételük. Azoknak, aki ... [Megtekint]
John
le Carré: Az üldözött
Helye (URL): http://www.diakonkormanyzat.hu/diakonk/News/20091211/john_le_carre_az_uldozott
Minden egy álmos téli délután kezdődött. A tévé egyetlen magyar nyelvű csatornáján feltűnt Stirlitz és elvarázsolt. A tavasz tizenhét pillanata bepillantást engedett a kémek, felderítők és elhárítók titokzatos világába. A film után jött a könyv, majd a keresgélés hasonló ... [Megtekint]









