Jakab András: Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei
2012. január 1-én hatályba lép az új Alaptörvény. A kérdés ma az, hogy mit jelent a gyakorlatban az Alaptörvény. A közoktatási intézmények pedagógusai számára is új kérdések és feladatok következnek a hatálybalépésből. Mit és hogyan tanítsunk a diákoknak az Alaptörvényről?
A diákokat érdekli a téma. Ezt igazolja az is, hogy az Országos Diákparlament ajánlásában az is megfogalmazásra került, hogy az iskolában tanítsák az Alaptörvényt. (11. pont)
A Történelemtanárok Egylete nemrég tartotta a Történelemtanárok (21.) Országos Konferenciáját, „Alkotmány és történelem” címmel. Az elhangzott előadások megtekinthetőek a Történelemtanárok video csatornáján.
A téma tehát nagyon aktuális, éppen ezért örültem, amikor kezembe került Jakab András új könyve. A kötet tartalmazza a szerzőnek a 2010/2011-es alkotmányozás kapcsán készített fontosabb írásait, valamint az új Alaptörvény minden egyes pontjának rövid elemzését, különös tekintettel arra, hogy a változásoknak milyen jogkövetkezményük lehet.
Véleményem szerint az Alaptörvény egyes pontjairól írt, rövid, gyakorlatias elemzések azok, amelyek valódi segítséget nyújtanak a pedagógusoknak az Alaptörvény tanításához.
Szintén komoly segítséget jelent, hogy a kötet nemcsak az Alaptörvény, hanem a 2010. január 10-én hatályos Alkotmány szövegét is tartalmazza, még könnyebbé téve az összehasonlítást és a változások követését.
A bírósági ítéletekkel szembeni ún. valódi alkotmányjogi panasz bevezetésével a bírák, az ügyvédek és az ügyészek mindennapjaiban is megnő az alkotmányos követelmények jelentősége. A kötet ennek fényében nyújt a joggyakorlat számára is használható értelmezési útmutatót a jövőre nézve.
ISBN: 978-963-258-1330
Megjelenés éve: 2011
Formátum: B/5
Terjedelem (oldalszám): 379
További információ és vásárlási lehetőség: www.hvgorac.hu
| Sólyom László előszavából |
„Ez a könyv jellemző dokumentuma annak az erőfeszítésnek, amellyel a jogtudomány művelői a 2010-ben és 2011-ben lezajlott alkotmányozási folyamatot kísérték. Párhuzamosan haladt a két folyamat, de a látszat ellenére nincs okunk feltételezni, hogy csak a végtelenben fognak találkozni. Igaz persze a párhuzamosság annyiban, hogy a fontos kérdésekben az alkotmányjogi szakmának nincs is kimutatható hatása az alkotmányozásra. A helyzetet eleve meghatározta, hogy nem volt szöveg. Az utolsó pillanatig nem volt hivatalos alkotmánykoncepció vagy -tervezet, amellyel a jogtudomány és a jogászság érdemben foglalkozni tudott volna. Így hát a konkrét kritikai reflexió helyett a tudomány az alkotmányozás általános feltételeivel és kívánalmaival foglalkozott; megpróbálta őket az adott helyzetre alkalmazni, különös tekintettel a politikusok nyilatkozataira, a nyilvánosságban keringő elképzelésekre és a kiszivárgott hírekre. Ne becsüljük le ezt! Az alkotmányosság kultúrája szólalt meg az elvi alapok felsorakoztatásában, a technikai figyelmeztetésekben, a folyamatosság és továbbépítkezés melletti kiállásban; a tabu-listákban éppúgy, mint az időszerű lehetőségek és követelmények felmutatásában. Megmutatkozott a húszévnyi jogállami fejlődés eredménye: a közéletben szinte már elfeledett egyetértéssel jelentek meg az alkotmányosságnak a jogászi közgondolkodásban immár természetessé vált igényei. Az az alkotmányos kultúra szólalt meg tehát kellő általánosságban, amely az új alkotmány érvényesülésének is közege és éltetője lesz, s amely döntően formálni fogja az új norma értelmezését. Az alaptörvény jövője szempontjából ugyanis nem a hangos politikai csörték fognak számítani, sem Európában, sem itthon, hanem az európai alkotmányos hagyomány részét képező szakmai kultúránk és az új szöveg egymásra hatása.”
|
