- Ingyenes sport- és szabadidős programokat indítanak általános iskolás diákok számára Eplényben és Budapesten május 3-tól.
"A téli
szezonban csaknem 13 ezer, az ország minden pontjáról érkező általános iskolás
diáknak biztosítottunk térítésmentes síelési, snowboardozási lehetőséget,
ezután pedig úgy éreztük, hogy a programból hagyományt teremthetünk az
évszaktól függően az összes sport esetében" - idézte a közlemény Soós
Csabát, az eseménysorozat ötletgazdáját.
A Sport43 program
két részből áll, Eplényben a Libegő43, míg Budapesten a Skate43 nevet viseli. A
szervezők május 3-tól június 15-ig hétköznapokon várják a 11-18 év közötti
általános és középiskolás diákokat osztályukkal, vagy csoportjukkal Eplényben
ingyenes libegőzésre és túrázásra, utóbbit interaktív feladatokkal színesítik.
A budapesti Skate43 program keretein belül iskolai csoportok diákjai
sajátíthatják el a gördeszkázás alapjait szakképzett oktatók segítségével.
"Ez akár egy
alternatív testnevelés óraként is felfogható, amelyen a diákok egy teljesen új
mozgásformával ismerkedhetnek meg. A tanulók a Budapest Garden pályáira szóló
ingyenes belépő és pályahasználat mellett részt vesznek egy 60 perces profi
oktatáson és közel 90 perces szabadtéri játékokon, amelyhez természetesen
díjmentesen védőfelszereléseket és gördeszkát is kapnak" - hangsúlyozta
Soós Csaba.
A programokra a
Sport43 weboldalán regisztrálhatnak az érdeklődők.
MTI 2021. április 21., szerda 10:29