A napokban tért haza a magyar delegáció a dániai Bakkenben
megrendezett Mikulás Világkongresszusról. A Koppenhága melletti kisvárosban
hagyományosan minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék
a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Mikulás-találkozón
második alkalommal képviseltette magát magyarországi vendég, a Pécsi Mikulás,
akit elkísért a Krampusz is az észak-európai szakmai útra.
A magyar Mikulás-nagykövettől megtudtuk: A Magyarországról
érkező Mikulás igazi Hungarikummal, a szaloncukorral ismertette meg a találkozó
résztvevőit és apró népét is. A Szerencsi Bonbon segítette Mikulásunkat abban,
hogy nyár közepén is megfelelő ajándék-készlet álljon a Télapó és a gyerekek
rendelkezésére. Az idei eseményen továbbá a Krampusz is különös látványosságnak
számított, ugyanis az északi régiókban a téli ünnepkörhöz nem kapcsolódik az
ördögi figura. Hasonlóképpen érdeklődést váltott ki a nagy mennyiségű ajándék
virgács is, melyet természetesen ez alkalommal vidám és barátságos ajándéknak
szánt a Krampusz. Összegezve a magyar küldöttség sikeresen teljesítette
Mikulás-nagyköveti feladatát.
A dániai
Mikulás-eseményt sok évvel ezelőtt egy igazi showman álmodta meg, melynek
témája a karácsony ünneplése nyár közepén. Az esemény kitalálója a nagy
szórakoztató és varázsló, Christian Nielsen, az úgynevezett "Tribini
professzor", aki életre hívta a Mikulás Világkongresszust, amely 1957 óta
minden évben megrendezésre kerül Bakkenben. A nyári Mikulás-rendezvény mára
Bakken egyik híres gyermekünnepévé vált. Azóta nemzetközi rendezvénysorozattá fejlődött,
ahol a Mikulások a világ minden tájáról találkoznak, megbeszélést folytatnak a
mikulásipari dolgokról és ünneplik a karácsonyt, a Mikulás-ünnepet, és az
együttlétet. A Mikulások felvonulnak Bakkenben és Koppenhága belvárosában is.
Idén több mint 130 férfi és női Mikulás, valamint az ünnepkörhöz kapcsolódó
szereplő (Pixi, Alf, Nisse...) találkozott, s többek között Dániából,
Norvégiából, Svédországból, Grönlandról, Franciaországból, Japánból,
Németországból, Hongkongból, Izraelből, Spanyolországból, Kanadából, az
Egyesült Államokból, Angliából, Romániából és természetesen Magyarországról is
érkeztek résztvevők, - tudtuk meg a Pécsi Mikulástól.
A Mikulások azért
jöttek össze, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek és találkozzanak egymással,
a kollégáikkal. A kongresszus négy szórakoztató napja alatt a Mikulások és
családjaik Bakkenben tartották az eseményt, de ellátogattak Koppenhágába is,
hogy meglátogassák a Kis Hableány szobrát, hajókáztak a főváros vízi útjain,
felvonultak Koppenhága belvárosában. A számos program mellett részt vettek a
Bellevue partján éves sósfürdőzésükön. Versenyeztek egy szakmai akadály- és
világversenyen, valamint megszervezték a gyerekek számára a karácsonyi ünnepeket,
de természetesen együtt ünnepeltek Bakken boldog látogatóival is. Mindezek alapján nem meglepő, ha az elmúlt időszakban akár a
repülőgépeken is találkozhattunk nyári Mikulásokkal.
A Világ Mikulás
Kongresszus - Tribini professzor kezdeményezése óta, - minden évben összehívja
a Mikulásokat, hogy az ünnepi szezonon kívül a különböző kultúrákból származó
Mikulások találkozzanak, s tapasztalatokat és ismereteket cseréljenek
egymással, valamint örömet szerezzenek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A
világhírű rendezvényt Bakken szervezi a Dán Mikulás Szervezettel közösen, amely
nem csak a Mikulásokat és családjaikat, hanem a dán és a nemzetközi médiát,
valamint a világ minden tájáról érkező látogatókat is vonzza.
Az eseményen
Magyarországot a Pécsi Mikulás és segítője, a Krampusz képviselte. A Pécsi
Mikulás és a Kölyök Tanya Alapítvány hagyományos hazai eseménysorozata a
karácsonyi ünnepkörben a Mikulásvár, és a Mecseki Mikulás Találkozó.
Kapcsolódó weboldal:
Mikulásblog, Pécsi Mikulás: http://mikulasvar.hu/mikulasblog
Közlemény kelte: 2018. augusztus 5.
Közlemény kiadója: Mikulásvár, Kölyök Tanya Alapítvány
mikulas@mikulasvar.hu