2018. december 25., kedd

Polgár Judit: a sakkot az oktatás is sokoldalú készségfejlesztőként használhatja


- A sakk nem csupán játék és sport, hanem sokoldalú készségfejlesztő eszköz is, lehetőségeit ezért az oktatásban is érdemes kihasználni - mondta Polgár Judit az M1 aktuális csatornán kedden.

    A sakknagymester hangsúlyozta, hogy a sportág játékos és kreatív módon ösztönzi a gyermekeket a hasznos, más tantárgyakban és az élet számos területén is alkalmazható tudás megszerzésére. Utóbbi - tette hozzá - azért is vitathatatlan, mert a sakk találmányok létrejöttét ösztönzi, tudományos modelleket ihlet, segíti a mesterséges intelligencia fejlesztését. A gyerekeket összefüggések megértésére sarkallja, amikor megtanítja nekik, hogy a 64 mezőn minden figura egyedi értékkel bír, egymással pedig sajátos összefüggésrendszerben állnak - hangsúlyozta.

MTI 2018. december 25., kedd 11:06

2018. december 19., szerda

A II. kerületben indul a budapesti iskolabuszprogram


- A kormányzat iskolabuszprogramot indít Budapesten, a tesztelése a II. kerületben kezdődik el 2019-ben - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kerületben tartott keddi sajtótájékoztatón.
    Kiemelte: a kormányzat célja a fővárosban és az agglomerációban élő emberek mindennapi közlekedési problémáinak enyhítése és az iskolabuszprogram várható forgalomcsökkentő hatására a közlekedés okozta környezeti terhelések mérséklése.
    "A kormányzat az elmúlt években is arra törekedett, hogy az emberek mindennapi gondjaira hosszú távú, fenntartható és biztonságos válaszokat adjon" - emelte ki, hozzátéve, hogy a mindennapokban ilyen gond a II. kerületben a családok számára az általános iskolás gyermekek iskolába szállítása is.
    Ezért kezdi meg a kormányzat Budapesten az iskolabusz szolgáltatás kidolgozását, hasonlóan a Volán társaságokkal közösen induló vidéki iskolabusz programhoz.
    Kiemelte: a kezdeményezés fontos célja, hogy biztonságos megoldást találjon a családok utazási problémáira, csökkentse a tanulók és a családok terhét, környezeti szempontból fenntartható legyen, segítségével csökkenjen a forgalom a városban, és így a környezeti terhelés is kisebb legyen a városlakók számára.
    Varga Mihály pénzügyminiszter kiemelte, hogy a magyar ipar, a magyar buszgyártás "van abban az állapotban, hogy ezeknek az iskolabuszoknak a legyártását és szállítását tudja vállalni".
    Kísérletkén tekint a kormányzat erre az iskolabuszprogramra, amely ha jól működik, egész Budapestre is kiterjeszthető lehet a későbbiekben - fűzte hozzá Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.
    Mint mondta, a program szorosan illeszkedik a Budapest 2030 városfejlesztési koncepcióhoz is, hiszen több ponton is hozzájárul a főváros jövője szempontjából fontos kihívások megoldásához: segítheti a térségi együttműködést, oldhatja a közlekedési feszültséget, mérsékelheti a környezeti terhelést és megkönnyítheti a családok mindennapi életét.
    Az észak-budai kerület ideális a koncepció kidolgozására, hiszen több mint 10 ezer gyerek tanul ott 15 állami és több magánintézményben. A gyerekek közül sokan az agglomerációs településekről érkeznek az iskolákba nap mint nap - mondta Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere.
    Kifejtette, hogy a domborzati és településszerkezeti adottságok miatt a közlekedési helyzeten érdemi javulást az hozhat, ha nem csupán a közlekedési infrastruktúra hagyomány elemeinket bővítésén gondolkodnak, hanem a közúti közlekedésben résztvevő eszközök számát is csökkentik.
    Hozzátette: a koncepció kidolgozásánál törekedni fognak a biztonságos és családbarát üzemeltetésre, a megbízható működésre, a környezetbarát megoldások alkalmazására és a közösségi szempontok figyelembevételére.
    A rendszer tesztelése - párhuzamosan a budapestivel - Kecskeméten és Debrecenben is megkezdődik.
    A koncepció kidolgozásával és a mintaprogram lebonyolításával megbízott polgármester elmondta, hogy a jövő év első felében felmérik az érintett családok és oktatási intézmények igényeit, és feltérképezik a szakmai és civil közreműködők körét és az összegyűlt tapasztalatok alapján 2019 őszén a kiválasztott intézményeknél kísérleti jelleggel elindítják a tesztüzemű szolgáltatást. Az itteni tapasztalatokra alapozva készül el az egész kerületre kiterjesztett koncepció, amelyeket az előzetes tervek szerint 2021-ben követhet a teljes fővárosi rendszer kiépítésére szolgáló javaslat.

MTI 2018. december 19., szerda 13:23

2018. december 17., hétfő

Együttműködési megállapodást kötött az innovációs tárca és a HÖOK


- Együttműködési megállapodást kötött hétfőn az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

    A dokumentum budapesti aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón Palkovics László tárcavezető hangsúlyozta, Magyarország nem teljesít jól az úgynevezett startup cégek számában, aminek hátterében az állhat, hogy a fiatalok az egyetem elvégzése után nem motiváltak saját vállalkozás indításában. A HÖOK megfelelő partner lehet ezen helyzet javításában, hogy a kreatív magyar fiatalok és az innovatív vállalkozások egymásra találjanak.
    A miniszter kitért arra is, a hallgatói önkormányzatok mentorprogrammal csatlakoztak a Tanítsunk Magyarországért programhoz, így segítve a hátrányos helyzetű tanulókat.
    Palkovics László megjegyezte továbbá, a megállapodás eredményeként szerinte a két szervezet kapcsolatát a jövőben nem a tüntetések, hanem az együttműködés jellemzi majd. Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke elmondta, a megállapodás legfontosabb üzenete, hogy a minisztérium számít az ifjúságra.
    Kiemelte, a HÖOK segítséget nyújthat a tehetséges fiatalok és vállalatok összekötésében, emellett a fiatalok közösségi közlekedést érintő javaslatai is megjelenhetnek, az innovációs tárca pedig képviseltetheti magát a hallgatói önkormányzatok Educatio kiállításán.

MTI 2018. december 17., hétfő 16:46

2018. december 14., péntek

David BALDACCI: Végső fázis

Az elmúlt év végén jelent meg Baldacci új sorozatának nyitó kötete Emlékek börtönében címmel. A bestsellerszerző új sorozatában is megvoltak a megszokott elemek, az akciódús, felkavaró cselekmény, pergő párbeszédek mégsem aratott teljes sikert. Az értékelések egy része dicsérte, mások szerint viszont Baldacci többi regénye jobb, mint az Emlékek börtönében.
Az első kötet nekem sem igazán tetszett, ezért a Végső fázis esetében a fő kérdés számomra az volt, hogy kiköszörüli-e az író a megszokott magas színvonalon esett korábbi csorbát. Nos, örömmel mondom, hogy újra remek regényt olvastam.
A sorozat kiindulópontján az ifjú Amos Decker sportkarrierje egyetlen pillanat alatt omlik össze: egy mérkőzésen kis híján az életét veszti egy balesetben. A szervezete sosem lesz már a régi, megváltozott agyműködése miatt ugyanis semmit sem felejt el, amit valaha érzékelt. Rendkívüli képességeit a bűnüldözés szolgálatába állítja. Rendőrként, magánnyomozóként tevékenykedik, majd az első kötetben megoldott eset után felkérik, hogy dolgozzon az FBI munkatársaként.
A Végső fázisban több utalás is található az első kötetre, de önálló műként is jól megállja a helyét.
Ebben a regényben nagyon tetszett az „erős kezdés”. Azonnal magával ragadott, képes volt a végéig fenntartani a figyelmem és elérni, hogy izguljak a szereplőkért, agyaljak az „ügy” megoldásán. Tetszett, hogy a főszereplő kivételes képessége ellenére sem egyedül oldja meg a problémákat. Jól működött a csapatmunka, jól kiegészítették egymást. Mindettől reálisabb, hihetőbb lett a történet. Nem utolsó az sem, hogy történet feszessége, folyamatos feszültsége mellett jutott hely egy csipetnyi humornak is.
Úgy vélem, ezt a Baldacci sorozatot is érdemes elolvasni és követni. A harmadik kötete várhatóan 2019-ben jelenik meg Kiút címmel a General Press Kiadó gondozásában.

Fülszöveg
A szülei meggyilkolásáért halálra ítélt Melvin Marsnak alig pár órája van hátra a kivégzésig, amikor az ítélet végrehajtását váratlanul felfüggesztik. Egy másik férfi ugyanis beismerte a gyilkosságok elkövetését.
Amos Decker épp az új munkahelyére, az FBI quanticói központjába tart, amikor a rádióból értesül erről a hírről. Azonnal felkelti az érdeklődését a férfi ügye, mivel az sok hasonlóságot mutat a saját életével. Ő és Melvin Mars is ígéretes futballkarrier előtt álltak, amelyet egy tragédia tört ketté. Mindkettejük családját kegyetlenül meggyilkolták. És évekkel később mindkét esetben felbukkant valaki, aki beismerő vallomást tett. Egy gyanúsított, aki vagy elkövette a gyilkosságokat, vagy nem.
A váratlan beismerő vallomás szabad emberré teheti Melvin Marst, akár bűnös, akár nem. Vajon kinek áll érdekében, hogy a férfi kikerüljön a börtönből? És miért éppen most? Ahogy Decker egyre közelebb kerül a kérdések megválaszolásához, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy minden különleges képességére szüksége lesz ahhoz, hogy megakadályozza egy ártatlan ember kivégzését.

Könyv adatok
Cím: Végső fázis
Szerző: David BALDACCI
Kiadó: General Press Kft.
Oldalszám: 432 oldal
Megjelenés: 2018. szeptember 27.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634521730
Méret: 197 mm x 137 mm x 40 mm
Olvasson bele a Végső fázis c. könyvbe! (PDF)
Az író honlapja: www.davidbaldacci.com

Velencei Bizottság: hatályon kívül kell helyezni a "Stop Soros" törvénycsomagot


- Hatályon kívül kell helyezni a civil szervezeteket érintő magyar migrációs különadóra vonatkozó szabályozást, hivatalos nevén a "Stop Soros" törvénycsomagot, mert az sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot - jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság közös állásfoglalásában pénteken.

    Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) és a Velencei Bizottság jogi szakértői az állásfoglalásukról nyilvánosságra hozott sajtónyilatkozat szerint elismerték: az államok adókat vethetnek ki bevételeik növelése céljából, valamint adók vethetők ki olyan tevékenységek visszaszorítására és büntetésére, amelyek - noha jogszerűek - nem tekinthetők közérdeknek. A szakértők hangsúlyozták azonban, hogy az adóztatást nem szabad az - Emberi Jogok Európai Egyezményében, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában és más nemzetközi jogi normák által szavatolt - egyesülési és véleménynyilvánítási szabadság gyakorlásától való elriasztásra használni.
    A szakértők hangsúlyozták, komoly kétségeik vannak a törvény 253. szakaszában foglalt célkitűzések legitimitásával kapcsolatban. Az adó nem csupán kormányzati tevékenységet finanszíroz, hanem "elriaszt" a migrációval összefüggő legitim egyesületi tevékenység végzésétől. Az olyan nyilvánvalóan semleges eszköznek mint egy új adó felhasználása egyéneknek vagy szervezeteknek az általuk képviselt nézetek miatti megbüntetésére a szakértők szerint ellentétes a hatóságok által nem kedvelt csoportok szólás- és egyesülési szabadságával.
     A különadó korlátozza a nem kormányzati szervezetek (NGO) abbéli szabadságát, hogy meghatározzák céljaikat és tevékenységüket, illetve korlátozza abbéli képességüket, hogy közérdeklődésre számot tartó ügyeket karoljanak fel.
    A szakértők hangsúlyos problémának minősítették a törvényben szereplő jelentéstételi kötelezettséget a külföldi támogatásokról, és ennek összekapcsolását a büntetőtörvénykönyv 353A cikkével, amely bevezeti az illegális bevándorlás elősegítésének büntetőjogi fogalmát is. Ezenkívül a jelentéstételi kötelezettségek - beleértve az adományozó szervezet nevét, vagy személyazonosságát, - olyan "túlzott állami ellenőrzési" környezetet teremthetnek, amely nem járul hozzá az egyesülési szabadság fenntartásához - hangsúlyozzák.
    A szakértők úgy vélték, a törvény 253. szakaszát túl homályosan fogalmazták meg. A törvény 253. szakaszában említett hivatkozások, mint a migráció elősegítésére irányuló közvetett célok, médiakampányok, vagy a hálózatok építése és működtetése, nem tartalmaznak világos útmutatást arra vonatkozóan, hogy egy szervezet mikor tartozik az adó hatálya alá.
    Következésképpen a törvény 253. szakasza "indokolatlan beavatkozást" jelent az egyesülési és szólásszabadságra nézve az érintett civil szervezeteket érintően. Az adó kivetése "indokolatlanul zavaró" hatással lesz az alapvető emberi jogok gyakorlására, és az ezeket védelmező egyénekre és szervezetekre. El fogja tántorítani a lehetséges adományozókat attól, hogy támogassák az ilyen civil szervezeteket, és gátolják a civil társadalmat legitim emberi jogi tevékenységekben. Mindezen okok miatt a rendelkezést hatályon kívül kell helyezni - húzták alá.
    Az Országgyűlés június második felében fogadta el a "Stop Soros" törvénycsomagot, amelynek alapján büntető törvénykönyvi (Btk.) tényállás az illegális bevándorlás elősegítése, támogatása. A különadó idén augusztustól hatályos.
    Az EBESZ és a Velencei Bizottság állásfoglalásának teljes szövegét hétfőn teszik közzé a Velencei Bizottság honlapján.

MTI 2018. december 14., péntek 19:46

Januárban fogadja az első gyermekcsoportokat a pécsi állatkert új természettudományos élményközpontja


 - Januárban fogadja az első gyermekcsoportokat a pécsi állatkert új természettudományos élményközpontja - közölte az intézmény MTI-vel, miután pénteken bemutatták a projektben részt vevő iskolák vezetői számára a központ céljait és programjait.

    A közlemény szerint mintegy 13 ezer Baranya megyei gyermek vehet részt természettudományos élménypedagógiai oktatásban a következő években az állatkertben. Az első iskolás csoportok január 7-én érkeznek.
    Az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) 500 millió forintos forrásából kialakított élményközpont a Dél-Pannon Múzeumokért Közhasznú Egyesület, a pécsi Janus Pannonius Múzeum és az állatkert összefogásával valósul meg - írták.
    Hozzátették: a projekt eredményeképpen a Baranya megyei gyermekek körülbelül egyharmada jut el a pécsi állatkertbe és vehet részt természettudományos élménypedagógiai oktatáson.
    "A Mecsekben található Pécsi Állatkert ideális helyszíne az élményközpontnak, hiszen a diákok a természetben bolyongva ismerkedhetnek a növény- és állatvilággal" - idézte a kommüniké Páva Zsoltot (Fidesz-KDNP), Pécs polgármesterét.
    A közlemény szerint Siptár Dávid igazgató az eseményen azt emelte ki, hogy a projekt megvalósításába mintegy húsz intézményt vontak be, így heti, vagy akár napi rendszerességgel kínálnának a nemzeti alaptantervhez kapcsolódó természettudományos foglalkozásokat.

MTI 2018. december 14., péntek 15:34

Bérlet a tudás-galaxisba, avagy a tanulásmódszertan kőtáblája


Tessék, íme a bérlet, de egy űrhajós sem indul a galaxisba űrhajós-felkészítés nélkül, tehát néhány technikával és szabállyal tisztában kell lenned. Ehhez kell Oroszlány Péter jól felépített kézikönyve a: Könyv a tanulásról! A Star Wars forgatókönyve biztos jóval vaskosabb ennél, de ez se vékony. Ne ijedj meg: csak a gyakorló feladatok miatt.
Mi ez?
Térjünk a lényegre! A gyorsolvasástól a jegyzetelésig, a rendezett munkakörülményektől a koncentráció fejlesztéséig, a tiszta beszédtől a memoriterekig, az önértékeléstől a relaxációig, a lényegkiemeléstől a könyvtárhasználatig…
Minden és még egy nagy kalap atyai jó tanács. Mutatok máris egyet: „Őrizd meg munka közben a derűt és a jókedvet, fedezd föl a tanulás és a tudás örömét!” Milyen pofonegyszerű, és erről dönthetek saját magam attól függetlenül, hogy szeretem, vagy nem szeretem a tanulást, a tanáromat vagy az iskolám.
Kinek?
Ha tizenéves vagy, és úgy érzed, több van benned, mint amit ki tudtál eddig hozni magadból.
Ha tanár vagy, és szeretnéd, ha élményszerű tanulással nagyobb sikerélménye legyen a diákjaidnak.
Ha szülő vagy és szeretnéd, hogy a gyermeked megszeresse a tanulást.
Hogyan?
Amikor a neten rákeresel, látod, hogy több kísérő kiadvány létezik, amelyek közül igényeid szerint választhatsz.
A Könyv gyönyörű tartalomjegyzékkel kezdődik. Elején látod az alapvető elveket, amelyek az egész könyv tartalmi feldolgozásában segítenek. Minden egymásra épül, és olyan passzentos, mint a cipzár fogai.
A kulcsmondat: sokszor keveset, és rendszeresen. Tapasztalni fogod, hogy a több kicsi nem csak többet ér, de szívesebben is vállalod: látod a végét és eredménye is van. Így, akár a fogmosás, a fésülködés vagy az alsónemű csere, napi rutinként épül a tanulás és a gyakorlás az életedbe. Feltehetően utána már életed végéig elkísér a tanulás-függőség, amit hívhatunk egészséges kíváncsiságnak, nyitottságnak új információkra, élményekre.
Honnan?
Antikváriumban vette át a barátnőm, és azonnal rendelt ő is egy példányt. Találsz frissebben írt könyveket erről a témáról, talán még több ábrával, modernebb nyomdatechnikával, de ha azt mondanám, hogy minden könyv őse a kőtábla, akkor azt mondom, hogy ez a tanulásmódszertan magyar kőtáblája.

Oroszlány Péter: Könyv a tanulásról
A könyvet bírálta: Bujdosó Emma és Egerszegi Andrea
AKG Kiadó, Budapest 1999.

2018. december 5., szerda

Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre


Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl, hogy tényleges határidőnaplóként is használható volt, a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyűjtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti kar névvel-címmel, minden közhivatal elérhetősége, meg sok olyan dolog, amit ma már nem is értünk. Később ez az évkönyv Az Athenaeum Nagy Képes Naptára címet kapta, és az olvasó polgárság egyik leggyakrabban használt kiadványává vált évtizedekre. Hamisítatlan XIX. századi koncepcióról van szó, ez a kalendárium-forma egy lassabb, élhetőbb, emberibb világ tárgyi bizonyítéka.
Mi pedig, az Athenaeumnál úgy döntöttünk, hogy 2019-re felélesztjük a magyar írott kultúra legnagyobb hagyományú kalendárium-termékét. Ez a kiadványsorozat 160. évfolyama, egy különleges anyagokból készült, egészen egyedi nyomdatechnológiai eljárásokkal létrehozott „vadonatúj régiség”.
A színes nyomású kiadvány steampunk arculatát Földi Andi tervezte, az olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Gerlóczy Márton, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. Az bevezető olvasmányt Vámos Miklós írta.
Ajánlás: Az megvan, hogy a tárgyalásokon milyen jó kapaszkodni valamibe (mármint, konkrétan fogni – mert jólesik, megnyugtat)? És az, hogy mennyivel kellemesebb manuálisan jegyzetelni a megbeszéléseken a legfontosabb mondatokat, mint gépbe pötyögtetni? És az, hogy biztonságérzetet ad az üzleti helyzetekben, ha minőségi, szép eszközöket használunk? Persze, nem múlik ezen semmi, nem ezen múlik – valami hatása mégis van. Nem a másikra, hanem ránk.

Megrendelhető itt.
Beleolvasó itt
5 dolog, amit tudnod kell az Athenaeum Kiadó nagy képes kalendáriumáról

2018. november 12., hétfő

Megjelent az Oktatási Jogok Biztosának 2017. évi beszámolója


Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala 1999. december 1-jén kezdte meg működését. Az oktatási jogok biztosa a jogszabályok alapján köteles beszámolni éves tevékenységéről. Dr. Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa fontosnak tartja, hogy beszámolóját közzé tegye és ezzel a nyilvánosságot is tájékoztassa a hivatalához beérkezett panaszokról, vizsgálatokról.
A beszámoló a következő címen érhető el: http://www.oktbiztos.hu/ugyek/jelentes2017/ojb_2017_beszamolo.pdf

A Hivatal honlapja: http://www.oktbiztos.hu/

2018. november 10., szombat

5+1. tévedés a jógáról


Tara Stiles: Gyógyító jóga + DVD-melléklet
az Élj egészségesen a saját szabályaid szerint című könyv szerzőjétől, Deepak Chopra előszavával
(Édesvíz Kiadó, Budapest, 2017.)
Következő életemben jógatanár, műfordító és pilóta leszek!  Most beszéljünk csak az elsőről: a jógatanár minden nap jógázik, van annyi esze, hogy tudja, hogy mit érdemes enni és mit nem, ráadásul örökké él.
1.       Maaajd, egyszeeeeer kipróbálom a jógát, mert most más dolgom van
Akár nincs is plusz időre szükség ahhoz, hogy jógázz. Épp ahogy levegőt veszel, elhalt hámsejtet potyogtatsz vagy kikecmeregsz reggel a puha ágyból. A jóga benne van mindebben: a helyes lélegzetvételben, a szabályos mozgásban vagy a kéjesen cicás nyújtózkodásban még a meleg takaró alatt.
A jóga becsapós. Ha tudsz róla valamennyit, rászoksz, mert egyszerre lazít és összerendez. Ilyen alattomos gyakorlat például a kéz-, lábfej és -ujj torna. Egyszerűen annyira jólesik, hogy azon kapod magad, hogy bár mással foglalkozol, mintegy mellékesen gyakorolsz, mert jó.

2.       A jóga elveszi az időt a tanulástól
Milyen kifinomult kifogás! A jóga olyan belső önfegyelmet, rendezettséget alakít ki, amivel gyorsabban és koncentráltabban tudsz tanulni. Megtalálod a „lelki középpontodat”, és innen menthetetlenül jobban teljesítesz.
Este könnyebben alszol el, reggel könnyebben ébredsz, napközben nyugodtabb vagy és olyan dolgokra is időt marad, amelyekre korábban nem is gondoltál. Elkezded szeretni magadat, energikusabb, kreatívabb, nyitottabb, erősebb és inspirálóbb leszel.

3.       A jógától akkora izmaid lesznek, mint egy body bildernek
A jógától olyan izmaid lesznek, mint egy kötéltáncosnak, egy atlétának és egy kick boksz bajnoknak együtt. A jóga technikájával - bár nem mozgatsz izomcsoportokra fókuszáltan súlyokat, nincs hasprés és 45 fokos kilökés – egyszerre sok-sok apróbb és nagyobb izmod dolgozik.
Nézz rá az interneten ilyen témájú anatómiai ábrákra – meghökkentő! Egy nyújtásban, ászanában vagy akárcsak a helyes talponállásban „szálkásodsz”. Lesznek gyorsabban tapasztalható változások, aztán semmi, majd megint újak, megint semmi és így tovább.

4.       A jóga csak egészségesen művelhető
Mit jelent az, hogy egészséges? Honnan tudjuk, hogy mikortól nem vagyunk azok? Mikor tesszük le az alapköveit egy belső szervi problémának, egy merev és megrövidült izomrendszernek vagy a csontkopásnak?
A jóga test levegője. Áramlás és haladás. Ha fáj valahol vagy fáradt vagy, akkor azért jó, hogy visszajöhess a jó sávodba, és ott a neked megfelelő tempóval haladj. A jóga megelőz, de tud azonnal gyógyítani is. „Azonnal ható, mellékhatások nélküli jóga” lenne a neve, ha pasztillában árulnák. Nem gyógyszer-csodaszer, de több ezer éve élő-kipróbált-bevált.

5.       Fiatal vagyok, növésben és a dinamikus dolgok érdekelnek
Ez nagyszerű! A jóga egyes ágai olyan nehezek, hogy büdösebb és izzadtságszagúbb lesz a pólód, mintha konditerembe mennél. (Ha a dédid is jógázik, ő bizonyára ülve melegíti be a rozsdásodó tagjait, és fittebben szalad fel a tévétorony lépcsőjén, mint te J )
Ha növésben vagy, nehéz a gyorsan növő végtagokat arányosan ellátni kellő mennyiségű, minőségű és megfelelő helyre beépülő izmokkal. Válaszd ki a célzott gyakorlatsort, hogy fiatal és dinamikus is maradj örökre!

5+1. Hagyjál már!
OK! Megadom magam! Egyszer találkozz egy szimpatikus és hiteles jógatanárral, jógaórával akár a neten, akár a valóságban, olyan lesz, mint a ding! Szerelem első látásra (Hotel Transylvania 3.). Akkor mondanám, ha ott lennék, hogy előre megmondtam! :-D

KovátsAndrea
Kép forrása: http://edesvizkiado.hu/index.php/2016/07/21/tara-stiles-gyogyito-joga/

2018. november 6., kedd

Felnőtt szerepben próbálhatják ki magukat a gyerekek jogaik világnapján


- Felnőtt szerepben próbálhatják ki magukat gyerekek november 20-án, a gyermekjogok világnapján az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF kezdeményezésére indított Gyerekhang programban - tájékoztatta az UNICEF Magyarország hétfőn az MTI-t.

    A közlemény szerint több tucat szervezet, vállalat és sportegyesület csatlakozott a programhoz, amelyben számos intézményben kipróbálhatják a felnőtt szerepeket, több helyen az "irányítást" is átvehetik a gyerekek.

    November 20-án az UNICEF fiatal nagykövetei a Parlamentben is megjelennek, a gyerekek szerepelnek színházakban, bepillantanak többek között a tűzoltók, a mentők, a rendőrök és több ismert nagyvállalat dolgozóinak munkájába. A világnap alkalmából kéken világít majd a budapesti MÜPA és a Clark Hotel - írták.
    A Gyerekhang programsorozat részeként az UNICEF Magyarország meghirdette gyermekrajzpályázatát; a legjobb pályaművek óriásplakát-felületeken is feltűnnek november közepétől az országban - tették hozzá.
    November 20. a gyermekjogok világnapja. Az ENSZ 1959-ben ezen a napon fogadta el a gyermekjogi nyilatkozatot, 1989-ben pedig a gyermekjogi egyezményt, amelyet Magyarország 1990-ben írt alá. Az UNICEF ezen a napon világszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekeket megillető jogokat ugyanolyan alapvető kötelesség tiszteletben tartani és megvédeni, mint a felnőttekét.

MTI 2018. november 5., hétfő 12:29
Fotó: https://unicef.hu/tuzolto-gyakorlat-gyerekeknek/

2018. október 22., hétfő

„Mintha rossz végén néznénk a távcsőbe”


Egy másik világban, reggel, kávésbögrével a kezemben, egy vastag újság állandó oldalán, napról-napra megjelenő sorozatként olvastam volna A magányos várost. Nem állítom, hogy ezzel a részletességgel adták volna közre, de társas összejöveteleken, vitairatként, parázs beszélgetésekben boncolták volna ízekre.

Olivia Laing könyvéből nem készül a Disney-nél családi film. Időbeli közelséggel és jelen idejűséggel mesél egy sötét és nyers világról. A magány olyan emberi és művészi összefüggéseiről, megnyilvánulásairól beszél, amelyek korai csírái napjaink digitális valóságának. Levezetéséből kiderül, hogy Andy Warholtól Josh Harrisig, a pop-arttól az „online kivándorlásig” milyen rövid volt az út.
Tudósítói aprólékossággal kalauzol Olivia NewYork ma közömbösnek tűnő, nagy átalakulásokat megélt helyszínein. Az ott történteket elfogadóan, ok-okozati összefüggések hálójában tárgyalja, legyen szó akár alkotásról, akár fizikai erőszakról vagy gyilkosságról. Elzárt múzeumi raktárakba, kiállításra soha nem kerülő gyűjteményekbe visz magával, művészettörténeti, társadalmi, életrajzi és AIDS-történeti összefüggéseket villant fel. Ekkor még persze nem lehet tudni, hogy mire akar kilyukadni.

„Ezt a magány dolgot túllihegik”
A gyerekkori szeretet és biztonság hiányától jut el a szerzőnő az elszigeteltség, elhanyagoltság, egymás iránti törődés, empátia hiányának városi tünetegyütteséhez és következményeihez. Lehet-e festményeken, installációkon, drogon és testi kapcsolaton keresztül élni és megváltást kapni?
A korai traumák – erőszak, bántalmazás, szegénység, szégyen – túlérzékenyítő valóságlátása a társadalom szélére szorít, stigmatizál. A művészet elégséges gyógyír-e a „visszatérésre”, a normalitás megtartására? Az aktusra korlátozódó szexuális kapcsolatok, a mániákus gyűjtögetés, a különös kifejezésmódot alkalmazó alkotások eloszlatják-e a magányt, megadja-e a társadalmi megegyezésen alapuló kommunikáció képességét? A vagyon, a művészi népszerűség visszaadja-e a valódi kötődés szeretetbiztonságát, a közösségi kapcsolatok stabil boldogságát?
A televízió be- és kikapcsolható „közössége” mit ad, mit véd, és mit vesz el? A nyilvánossá tett magánélet oldja-e a kapcsolatok iránti vágyunkat, megadhatja-e a vágyott szeretetet? Elmebeteg-e, aki gyűjti a madzagokat, „időkapszulaként” őriz dobozokat, gyermek függetlenségi nyilatkozatot ír, és kilép a „megegyezésen alapuló realitásból”?

„Az egyik percben valami még a tudományos-fantasztikus irodalom része, kész nevetség, a következőben napi rutin”
Az angol írónő így ír a magán hajtóerejéről, mely az elidegenedett, valódi kötődések nélküli virtuális világ felé tereli a magányos lelkeket: leválasztják tulajdonosukat a fizikai valóságról, lehetővé teszik, hogy mindenki a magánbuborékjába zárkózzon, miközben látszólag a nyitott térben létezik (…) mert a a kapcsolat nehéz, ijesztő, néha elviselhetetlenül veszélyes.
Mikor a nagyvárosokban egy kaptafára épülnek az élet formái és tartalmai, a tárgyak és élelmiszerek kontinenseket járnak be elkészülésüktől használatukon túl a végtelen szemétsír nem látható végű útját járva, beláthatatlan, de már mindenkire érvényes következményeket okozva… Az egyre ismerősebb és zsúfoltabb világ egy porszemnyit is közelebb hozza-e a benne élőket?
Mások életébe való szabad, „big brotheres” leskelődés választ ad-e bármilyen kérdésre? Közelebb hoz-e két embert, orvosol-e morális bizonytalanságot? A közösségi média miért tárgyiasítja el a másik embert, a helyett, hogy empátiára és a magánélet védelmére tanítana?
A „megfigyelés művészete” – legyen szó különleges kifejezésmódokról, megnyilvánulásokról vagy a mindennapok tévében bámulható részéről – a vágyakozást, szorongást és vesztességet hivatott oldani az elszigetelt és a lelkileg érzékeny, közösségeikre már nem is emlékező egyéneknek…
Na, és akkor mi van? Mi következik, mi lesz a következő lépés? A lelki teher cipelője számára a „művészet gyógyír ”, de vajon mi lesz az elszigetelt, közösségeiket vesztett, szétesett családok és emberek következő credoja?

A magányos városról térképet rajzoló Laing könyve hol elriaszt, hol a már megtörtént valóságokra próbálja felnyitni az olvasó szemét. Nem mindig tartottam vele szívesen. Volt, hogy mentegettem őt magam előtt, holott csak kellemetlen volt olvasni a sorait.
Leíró beszámolóit megtévesztően nosztalgikusra hangszerelte, holott csak annyit jelez: amiről ír, az is épp oly a „valóság” része, épp úgy, mint Hamerli Antal 1930-as években, 8 mm-es kamerával felvett Egy nap Pécsett című kisfilmje, vagy a svájci Johanna Spiry Heidi című ifjúsági regénye. Heidi a boldogság regénye, tele erkölcsi tanulságokkal. Lang könyve… a közelmúlt és a (lehetséges) jövő magányos, boldogtalan és jóval erkölcstelenebb metszeteit tárja fel.

Adatok


Fülszöveg
Míves könyv: riport, memoár és életrajz, a brit író, kritikus a nagyvárosi magány témáját dolgozza fel olyan neves művészek életének bemutatásán át, mint Edward Hopper, Andy Warhol, David Wojnarowicz és Henry Darger. Mit jelent a magány? Hogyan éljük meg, ha nem kötődünk szorosan egy másik emberi lényhez? Hogyan lépünk kapcsolatba másokkal? A technika közelebb hoz minket egymáshoz, vagy végképp a képernyő csapdájába esünk?

2018. október 15., hétfő

Mátyás király kamerája


Középiskolás vagy és szereted a történelmet?
Filmes pályázatot indított az MTA BTK, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és az OTP Fay András Alapítvány. A lényeg, hogy készíts csapatoddal maximum 3 perces videót Mátyás királyról, és nyerjétek meg a
- Syma drónokat,
- a Sony fejhallgatókat,
- a JBL GO2 hangszórókat,
- a Honfoglaló társasjátékokat,
- vagy a fődíjat, egy egész hétvégét történelmi lovasjátékokkal és főúri lakomával!

A részleteket itt találjátok http://matyaskiraly.btk.mta.hu/

2018. október 9., kedd

Jodi Picoult – Ítélet


Szeretem az írónő könyveit, mert mindig találok valami olyan fonalat a történeteiben, amin hosszan el lehet gondolkozni, és ez még csak nem is biztos, hogy a történet fő fonala. Azoknak is ajánlom Jodi Picoult történeteit, akik a kevésbé érzelmes történeteket kedvelik, netán a történelmi vagy valós regények irányába húznak, mivel ők is jelen társadalmunkban élnek, és számomra mindig lenyűgöző, hogy milyen ügyesen csepegteti bele a mindennapok morális dilemmáit egy-egy cselekmény szálai közé.

Az íróról
„Jodi Picoult ünnepelt bestsellerszerző az Egyesült Államokban. Eddig megjelent tizenhat regényével számos díjat nyert, kötetei rendszeresen vezetik az irodalmi ranglistákat. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent A nővérem húga (2006), Elrabolt az apám (2007), Tizenkilenc perc (2008) és Szívtől szívig (2009) hazánkban is nagy sikert aratott. Jodi Picoult három gyermekével, férjével, három spánieljével New Hampshire-ben él.”

Fülszöveg
„A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Lassacskán alkalmazkodik a napi rutinhoz, és Addie is megtalálja a helyét a mogorva férfi szívében. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek - és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt.
A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?”

Vélemény
Kicsit türelmetlen voltam eleinte a történettel, mert úgy éreztem, hogy nagyon előrevetíti mindazt, ami történni fog, utána pedig nem gombolyítja a történetet elég ütemesen. Azonban ahogy a végére értem, rá kellett jönnöm, ez így volt jó, ugyanis ahhoz, hogy kellően át lehessen gondolni az egyes szereplők motivációját, nem árt, ha nem pörögnek túl gyorsan az események. A könyvben egyébként az idő múlását nehezen lehet értelmezni. Mindazonáltal nem is ez a lényeg.
Azok, akik szeretnek bepillantást nyerni az amerikai igazságszolgáltatás kisvárosias miliőjébe, illetve a bírósági eljárási rendbe, azoknak is érdekes lehet a történet. Engem személy szerint mindig lenyűgöz, hogy mennyire másképp működik az ottani eljárásrend, az esküdtekkel és a tárgyalásokkal, még úgy is, ha figyelembe veszem, hogy ezek csupán leírtak, és nem biztos, hogy egyenesen közvetítik a valóságot, ahogy egy magyar regényben sem feltétlenül pontosan kerül leírásra egy-egy ügy menete.
A történet szempontjából úgy gondolom, hogy az írónő megint egy olyan témakörre mutat rá legújabb regényében, mely nem csak aktuális, de előremutató is egyben. A zaklatási, illetve szexuális bántalmazási ügyek manapság nagy reflektorfényt kapnak. Ennek minden előnyével és hátrányával. Azt gondolom, hogy nem minden esetben tesz jót a nyilvánosság az ilyen ügyek tárgyalásának, másfelől viszont még mindig tabuként kezeli a társadalom a szexualitás témáját. Amennyiben pedig foglalkozik vele, úgy elég szélsőséges megítélés alá esik. Ez még fokozódik, amikor kiskorú is a képbe kerül. Ez egyfelől teljesen érthető, másfelől komoly figyelmet kellene fordítani az ilyen típusú edukációra.
Amikor olvastam a könyvet, úgy gondoltam, hogy nem, ilyen biztos nem történik senkivel. Aztán azon gondolkoztam, hogy a környezetemben hány olyan ember van, aki a „körülmények áldozata”, és rájöttem, hogy tulajdonképpen ez a történet itt nálunk is játszódhatna.
A bizalom, az egymás elfogadása, az őszinteség hiánya nagyon sokszor megmutatkozik a mindennapokban, teret adva a gőgnek, a számításnak, a kihasználásnak, amit nagyon nehezen élek meg. Szeretnék azon dolgozni, hogy a következő generáció számára a másik ember elfogadása, tiszteletben tartása, a baráti szó, a megértés és a család, a mély baráti kapcsolatok jelentsenek sokat, hiszen a kisközösségek ereje ebben rejlik, én pedig személy szerint a kisközösségek építésében hiszek.
Aki nem érti, hogy miként kapcsolódik egy már-már szerelmi történetként bemutatott könyvhöz a kisközösségek építése, a bizalom és a felelős társadalom építése, annak mindenképp ajánlom a könyvet, mert nagyon messzire tud szárnyalni a gondolatvilág annak ellenére, hogy a történet is mindenképp megér egy alapos elemzést, az egyes karakterek pedig szintén sokféleképpen megközelíthetőek; ugyanúgy szélsőséges érzelmekkel, mint higgadt átgondolással.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 496 oldal
Megjelenés: 2018. június 18.
Méret: 215 mm x 135 mm x 50 mm
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789632937571


2018. október 7., vasárnap

Az oktatás területén megvalósuló diszkrimináció


Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) kiterjedt jogalkalmazói tevékenységet végzett az elmúlt években az oktatás, illetve az óvodai ellátás során előforduló diszkrimináció területén. A hatóság által vizsgált esetcsoportokat, a vonatkozó jogszabályokat és a hatóság jogalkalmazói gyakorlatát kiadványokban és a honlapján mutatja be.

A hatóság részletes tájékoztatója itt érhető el: http://egyenlobanasmod.hu/hu/hirek/ovodaban-iskolaban



2018. október 3., szerda

Iskolai felvilágosító program indul a cukorbetegségről


- Iskolai felvilágosító program indult pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a cukorbetegséggel kapcsolatban, a program célja több ismeretet adni a betegségről és segíteni a diabéteszes gyermekek jobb beilleszkedését az oktatási intézménybe.

    A KiDS programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre, Magyarországon a Sanofi gyógyszercég támogatásával és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével valósul meg, amely a gyakorlati képzést vállalta magára.
    Erős Antónia, az alapítvány alapítója a programról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint több olyan intézmény is akad, ahol a cukorbeteg gyerekeket elutasították általános iskolai beiratkozáskor betegsége miatt.
    Mint mondta, egészen szélsőséges, extrém esetekkel is találkoztak, ezért vállalták, hogy kidolgozzák a program gyakorlati részét, a betegséggel kapcsolatos és a beteg gyermek napközbeni ellátásához szükséges ismeretanyagot összeállítva szülőknek, gyerekeknek és pedagógusoknak.
    Az egyelőre pilotként induló program öt általános iskolában kezdődik, a cél pedig a "jó gyakorlat" országossá tétele. A szülőknek alternatív szülői értekezletet, a gyerekeknek és pedagógusoknak tematikus napokat tartanak majd - tette hozzá Erős Antónia.
    Stella Péter, a KiDS program magyarországi bevezetését támogató Sanofi orvosigazgatója úgy vélte, nemcsak abban áll a felelősségük, hogy gyártóként jó készítményeket és terápiás lehetőségeket kínáljanak, hanem abban is, hogy olyan ismeretanyagot juttassanak el a lakossághoz, amellyel könnyebben együtt lehet élni egy-egy krónikus betegséggel. Ezért is álltak a program mögé - tette hozzá.
     Kiss János Tibor, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon közel egymillió embert érint a cukorbetegség, közülük ötvenezren az 1-es típusú diabéteszesek. Mint mondta, szinte minden óvodába, iskolába jár már diabéteszes gyerek, és ez tipikusan egy olyan betegség, ami egészségnevelést kíván, illetve fontos, hogy minél több gyermek, szülő és pedagógus képes felismerni a cukorbetegség jeleit.
    A program a miskolci Komlóstetői Általános Iskolában, a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában, a széfesfehérvári István Király Általános Iskolában, az újpesti Lázár Ervin Általános Iskolában és a gazdagréti Törökugrató Általános Iskolában indul novembertől decemberig.

MTI 2018. október 3., szerda 13:26


2018. szeptember 19., szerda

Diákok véleményét is várják a készülő NAT-rol.


Nyilvános a jelenlegi Nemzeti Alaptanterv (NAT) felváltása érdekében készülő új NAT. A https://www.oktatas2030.hu oldalon közzétett dokumentumhoz várják a diákok véleményét is.

2018. szeptember 13., csütörtök

Intrum: a magyar szülőknek fontos a fiatalok pénzügyi tudatossága


 A magyarok számára fontos, hogy gyermekeik megtanulják, hogyan bánjanak felelősen a pénzzel, és a legtöbben úgy vélik, az iskolának kiemelkedő szerepe van a fiatalok pénzügyi nevelésében - derült ki az Intrum 24 országban végzett reprezentatív kutatásából.

    A cég MTI-hez szerdán eljuttatott összefoglalója szerint a 2017 végén készített Európai Fogyasztói Fizetési Jelentés kutatásban 24 országból 24 401 európai - köztük 1006 magyar - állampolgár vett részt. A magyar válaszadók 70 százaléka szerint az iskoláknak nagy a felelőssége a gyermekek pénzügyi ismereteinek oktatásában. Ez az arány a legmagasabb a vizsgált európai országok között, vagyis a magyarok támaszkodnak leginkább az oktatási rendszerre, ha háztartás-gazdaságtanról van szó.
    A kutatás alapján a magyar válaszadók közel háromnegyede azt szeretné, ha az iskolák képzési programjában hangsúlyosabb lenne a pénzügyi ismeretek oktatása. A cég közleménye megjegyzi, hogy az európai válaszadók többsége hasonlóképp gondolkozik.
    A magyar válaszadók nagy többsége, 10-ből 9-en ugyanakkor nemcsak az iskolára támaszkodnának, hanem törekszenek arra, hogy megtanítsák gyermekeiket, hogyan bánjanak a pénzzel - áll a kutatási összefoglalóban.
    Az Intrum közölte azt is, hogy az idén ismét megszervezi a tavaly először elindított Zsebpénzügyes elnevezésű pénzügyi vetélkedőjét. A diákcsapatok számára kiírt versenyre tavaly 229, három fős csapat nevezett az ország 117 iskolájából.

MTI 2018. szeptember 12., szerda 12:42

2018. szeptember 11., kedd

Emmi: 627 ezer gyermek étkezhetett ingyen vagy kedvezményesen a múlt tanévben


- Összesen 627 ezer gyermek étkezhetett ingyen vagy kedvezményesen az előző tanévben - mondta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

    Az államtitkár elmondta, 2010 előtt az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésben kevesebb mint 260 ezren vehettek részt. Ez azt jelenti, hogy mostanra 150 százalékkal bővült a kedvezményezettek köre - fűzte hozzá.
    A gyermekétkeztetés a családok támogatásának egy formája, az a célja, hogy a csökkentse a családokra háruló anyagi terhet  - mutatott rá az államtitkár.
    Fülöp Attila tájékoztatása alapján a bölcsődékben és óvodákban ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, továbbá azok a gyermekek, akik olyan családban élnek, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát, 119 301 forintot.
    A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek az általános iskolákban ingyenes, a középiskolákban félárú étkezésre jogosultak. Szintén 50 százalékos kedvezményt kapnak az általános és középiskolákban a tartósan beteg vagy fogyatékos tanulók, valamint a három vagy több gyermeket nevelő családok.
    Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta, az idei és jövő évi költségvetésben is 79 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, szemben a 2010-es 31 milliárd forinttal.
    Hozzátette, a rendszernek nincs felső korlátja, tehát ha valaki jogosult az ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetésre, akkor igényelheti, és meg is fogja kapni.
    Fülöp Attila elmondta azt is, szünidőben is kaphatnak ingyenes vagy kedvezményes ételt a diákok, de ezt már nem az oktatási intézménynek, hanem az önkormányzatnak kell biztosítania.

MTI 2018. szeptember 10., hétfő 11:27

2018. szeptember 10., hétfő

Múzeumok a pedagógusokért


- Huszonegy állomásból álló, országos projektbemutató körutat tart Múzeumok a pedagógusokért címmel szeptember 10. és október 12. között a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek című projekt kapcsán.

    A MOKK országos múzeumi koordinátori hálózatának bevonásával tizenkilenc vidéki és két fővárosi helyszínen zajló rendezvénysorozatra a tananyag elsajátítását megkönnyítő, illetve az iskolán kívüli tanulást elősegítő, szórakoztatva tanító múzeumi tanulási módszerek iránt érdeklődő pedagógusokat várják. Az újszerű kezdeményezés célzottan kívánja bemutatni, hogy a 2017 és 2020 között zajló, kiemelt uniós projekt keretében a MOKK és muzeális intézményi partnerei milyen fejlesztésekkel, szolgáltatásokkal támogatják a pedagógusok munkáját és a köznevelést - közölték a szervezők az MTI-vel.
    A projekt keretében kidolgozott és a pedagógusok által ingyenesen elvégezhető, akkreditált továbbképzéseken, valamint a nekik szóló módszertani kiadványokon túl a rendezvényeken szó lesz az oktatási és muzeális intézmények modellértékű együttműködését megvalósító mintaprojektekről, illetve az iskolai osztályok múzeumlátogatásának megtervezését megkönnyítő Múzeumi a la carte adatbázisról is, mely a projektnek köszönhetően megújul.
    A Petőfi Irodalmi Múzeumban elinduló bemutatókörút érdeklődői azt is megtudhatják, hogy az október 1-jén induló Múzeumok Őszi Fesztiváljára milyen pedagógusoknak, illetve iskolai osztályoknak szóló programokkal, érdekességekkel készülnek a hazai muzeális intézmények.
    A 2017. február 1-én indult, kiemelt uniós projektet a Szabadtéri Néprajzi Múzeum mint konzorciumvezető a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár konzorciumi partnerségével valósítja meg 36 hónap alatt. A projekt célja a múzeumi és könyvtári terület intézményeinek és szakembereinek felkészítése arra, hogy választ adjanak az új társadalmi-gazdasági kihívásokra, az oktatási területet segítve hozzájárulhassanak a korai iskolaelhagyók számának csökkenéséhez, a felsőfokú végzettségűek arányának növekedéséhez, hosszú távon pedig a lakosság munkaerő-piaci lehetőségeinek javításához.
    A projekt szakmai megvalósítói elkötelezettek az esélyegyenlőség szerepének növelése, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása és a kulturális javakhoz való egyenlő hozzáférés lehetőségének megteremtése mellett - hangsúlyozza a MOKK.
    A Múzeumok a pedagógusokért című bemutatókörút eseményeit a pedagógusok ingyenesen látogathatják, előzetes regisztráció után. A rendezvénysorozat tervezett helyszínei a http://amimuzeumunk.hu/a-projektrol/muzeumok-a-pedagogusokert/ honlapon találhatók meg.

MTI 2018. szeptember 10., hétfő 11:05

Japán sztrájkkal kezdték a tanévet a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban


Diákok a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepségén a belvárosi unitárius templomban, a háttérben fehér karszalagot viselő tanítónő 2018. szeptember 10-én. Ezen a napon úgynevezett japán sztrájkkal, azaz karszalagos tiltakozással kezdik a tanévet több romániai magyar és német oktatási intézményben. A tiltakozást az váltotta ki, hogy a román kormány tíz nappal a tanévkezdés előtt rendelettel módosította a tanügyi törvényt. Előírta, hogy a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet.

MTI Fotó: Biró István

2018. szeptember 10.

2018. szeptember 9., vasárnap

Több romániai magyar és német oktatási intézményben japán sztrájkkal kezdik a tanévet

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
- Úgynevezett japán sztrájkkal, azaz karszalagos tiltakozással kezdik hétfőn a tanévet több romániai magyar és német oktatási intézményben amiatt, hogy a román kormány tíz nappal a tanévkezdés előtt rendelettel módosította a tanügyi törvényt, és előírta, hogy a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet.

    A tiltakozási hullámot a német tannyelvű temesvári Nicolaus Lenau Gimnázium 31 tanítója és tanárja indította el, akik a közösségi hálón publikált pénteki bejegyzésben tudatták, hogy japán sztrájkba léptek, és kedden bojkottálják a miniszteri rendelet életbeléptetését. Az oktatók szerint a kormányrendelet veszélyezteti a kisiskolások komfortérzetét, és olyanokra bízza a román nyelvű írás és olvasás tanítását, akiknek képesítésük sincs erre, és tapasztalattal sem rendelkeznek az elemi iskolások oktatásában.
    Fehér szalag viselésére szólított fel pénteken a temesvári Bartók Béla Gimnázium is. Az iskola közösségi oldalán publikált felhívásban felelőtlenségnek nyilvánították, hogy 10 nappal az iskolakezdés előtt a kormány olyan radikális változást vezet be, amelyet sem előzetes felmérés, sem az érintettekkel és szakemberekkel folytatott konzultáció nem előzött meg.
    Csatlakozott a japán sztrájkhoz a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium is. A közösségi hálón közzétett felhívásában az iskola közössége kijelentette: "nem tudjuk elfogadni azt, hogy az elemi osztályainkban szakmailag és módszertanilag előírt kompetens módon oktatott román nyelvórák színvonalát és eredményességét megkérdőjelezzék, és ezáltal kollégáinkat megalázzák". A csíkszeredai József Attila Általános Iskola a japán sztrájkot bejelentő üzenetében arra is kitért, hogy az intézkedés 3000 magyar tanítót és 52 ezer magyar elemi iskolás gyermeket érint.
    A Magyar Szülők Szövetsége is felhívást tett közzé a közösségi hálón, és arra kérte a szülőket, hogy a tanévnyitó ünnepségeken csatlakozzanak fehér zászlókkal, lepedőkkel a pedagógusok japán sztrájkjához. Vasárnap az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) is közleményben tudatta, hogy csatlakozik a tiltakozáshoz.
    Valentin Popa oktatásügyi miniszter személyesen is szembesülhet az általa kezdeményezett törvénymódosítás hatásaival. A Krónika napilap pénteken azt közölte, hogy a tárcavezető székelyföldi iskolákban vesz részt a tanévnyitón. Hétfő reggel a csíkszeredai Octavian Goga román tannyelvű főgimnázium ünnepségén, később pedig a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola tanévnyitóján lesz jelen.

MTI 2018. szeptember 9., vasárnap 15:56

2018. szeptember 7., péntek

Novák Katalin: már több mint tízezer fiatalnak térítettek vissza nyelvvizsgadíjat


- Már több mint tízezer fiatalnak térítette vissza a sikeres nyelvvizsga díját az állam - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Novák Katalin emlékeztetett, a kormány korábbi döntése nyomán idén január elsejétől az állam minden 35 év alatti fiatalnak megtéríti egy, legalább komplex középfokú nyelvvizsga díját.
    Az államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy minden 35 év alatti fiatal számára elérhető az ingyenes nyelvvizsga, ezért arra bátorítják őket, hogy éljenek a lehetőséggel.
    Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke azt közölte, hogy a beadott igénylések száma lassan eléri a húszezret.
    A visszatérítés akkor is igényelhető, ha már több nyelvvizsgával rendelkezik valaki. A legfeljebb 34 500 forintos visszatérítést az államkincstárnál kell kérni.
    Novák Katalin és Mészáros József a sajtótájékoztatón átadtak egy oklevelet és egy angol nyelvű könyvet az első tízezer fiatal egyikének, aki élt a visszatérítés lehetőségével.
    Novák Katalint kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a Fiatal Családosok Klubja az RTL Klub egyik, szerintük közerkölcsöt sértő műsora miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordult. Az államtitkár közölte, jogosnak érzi a felháborodást, és úgy gondolja, hogy időszerű lenne felülvizsgálni a műsorok életkori besorolására vonatkozó szabályozást.
    Szerinte gyakran találkozni olyan műsorokkal, amikor az életkori besorolás nem feltétlenül illeszkedik a tartalomhoz.
    Novák Katalin hangsúlyozta: nagyon fontos a gyermekek védelme a "káros tartalmaktól", és ennek fontos eszköze a szülők figyelmének a felhívása arra, hogy az adott tartalom mely korosztály számára ajánlott.
    Közölte, kezdeményezéssel él majd az NMHH felé, hogy vizsgálják meg, kell-e a besorolásokon változtatni.

MTI 2018. szeptember 6., csütörtök 11:55

2018. szeptember 6., csütörtök

Maruzsa: egymillió gyereknek ingyenes a tankönyv


- Sikerrel lezárult a tankönyvek kiszállítása az iskolákba - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár csütörtökön Budapesten.

    Kifejtette: mintegy 12,5 millió tankönyvet szállítottak ki az intézményekbe, ahol még esetleg hiány van, ott szeptember 15-ig lehet a pótrendeléseket leadni. Ezek kiszállítása szeptember 24-től a hónap végéig várható - jelezte a helyettes államtitkár, hozzátéve: e célra 11 milliárdot biztosít a kormány, ez duplája annak, mint a baloldal idején.
    Megerősítette: az 1-9. évfolyamokon minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket, a 10. osztálytól rászorultsági alapon, így egymillió gyereknek ingyenes a tankönyv.
    A tanévre a szakmai felkészülés augusztus 22-től zajlott, ekkortól tartották meg a megyei tanévnyitó értekezleteket, amelyeken 6 ezren vettek részt - közölte Maruzsa Zoltán.
    Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár elmondta: a törvény alapján a tanév minden intézményben elkezdődött.
    Egy tucat olyan intézmény van, ahol valamilyen beruházás néhány napos csúszása miatt szükséges volt esetleg a tanév rendjétől eltérni, rendkívüli igazgatói szünettel, tanulmányi kirándulással. Ezekben az esetekben előfordulhat, hogy egy-két esetben szombati tanítási napot szúrnak be, vagy a szünetekből csípnek le egy-két napot.
    Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy összesen 276 milliárd forint értékben 800 helyszínt érintően zajlanak beruházások.
    Példaként említette a Modern városok programot, amelynek keretében mintegy 49 milliárd értékben zajlik 20 beruházás, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) 125 milliárd forintból 559 helyszínt érint. Emellett tornaterem, tanterem vagy tanuszoda fejlesztése 158 intézménynél zajlik mintegy 71 milliárdos keretből. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), amely energetikai beruházásokat jelent, 21 milliárdot ölel fel, 67 intézményben.

MTI 2018. szeptember 6., csütörtök 15:51

2018. augusztus 6., hétfő

A Pécsi Mikulás Krampusszal együtt utazott a Mikulások Világtalálkozójára

A napokban tért haza a magyar delegáció a dániai Bakkenben megrendezett Mikulás Világkongresszusról. A Koppenhága melletti kisvárosban hagyományosan minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Mikulás-találkozón második alkalommal képviseltette magát magyarországi vendég, a Pécsi Mikulás, akit elkísért a Krampusz is az észak-európai szakmai útra.



A magyar Mikulás-nagykövettől megtudtuk: A Magyarországról érkező Mikulás igazi Hungarikummal, a szaloncukorral ismertette meg a találkozó résztvevőit és apró népét is. A Szerencsi Bonbon segítette Mikulásunkat abban, hogy nyár közepén is megfelelő ajándék-készlet álljon a Télapó és a gyerekek rendelkezésére. Az idei eseményen továbbá a Krampusz is különös látványosságnak számított, ugyanis az északi régiókban a téli ünnepkörhöz nem kapcsolódik az ördögi figura. Hasonlóképpen érdeklődést váltott ki a nagy mennyiségű ajándék virgács is, melyet természetesen ez alkalommal vidám és barátságos ajándéknak szánt a Krampusz. Összegezve a magyar küldöttség sikeresen teljesítette Mikulás-nagyköveti feladatát.

A dániai Mikulás-eseményt sok évvel ezelőtt egy igazi showman álmodta meg, melynek témája a karácsony ünneplése nyár közepén. Az esemény kitalálója a nagy szórakoztató és varázsló, Christian Nielsen, az úgynevezett "Tribini professzor", aki életre hívta a Mikulás Világkongresszust, amely 1957 óta minden évben megrendezésre kerül Bakkenben. A nyári Mikulás-rendezvény mára Bakken egyik híres gyermekünnepévé vált. Azóta nemzetközi rendezvénysorozattá fejlődött, ahol a Mikulások a világ minden tájáról találkoznak, megbeszélést folytatnak a mikulásipari dolgokról és ünneplik a karácsonyt, a Mikulás-ünnepet, és az együttlétet. A Mikulások felvonulnak Bakkenben és Koppenhága belvárosában is. Idén több mint 130 férfi és női Mikulás, valamint az ünnepkörhöz kapcsolódó szereplő (Pixi, Alf, Nisse...) találkozott, s többek között Dániából, Norvégiából, Svédországból, Grönlandról, Franciaországból, Japánból, Németországból, Hongkongból, Izraelből, Spanyolországból, Kanadából, az Egyesült Államokból, Angliából, Romániából és természetesen Magyarországról is érkeztek résztvevők, - tudtuk meg a Pécsi Mikulástól.

A Mikulások azért jöttek össze, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek és találkozzanak egymással, a kollégáikkal. A kongresszus négy szórakoztató napja alatt a Mikulások és családjaik Bakkenben tartották az eseményt, de ellátogattak Koppenhágába is, hogy meglátogassák a Kis Hableány szobrát, hajókáztak a főváros vízi útjain, felvonultak Koppenhága belvárosában. A számos program mellett részt vettek a Bellevue partján éves sósfürdőzésükön. Versenyeztek egy szakmai akadály- és világversenyen, valamint megszervezték a gyerekek számára a karácsonyi ünnepeket, de természetesen együtt ünnepeltek Bakken boldog látogatóival is. Mindezek alapján nem meglepő, ha az elmúlt időszakban akár a repülőgépeken is találkozhattunk nyári Mikulásokkal.

A Világ Mikulás Kongresszus - Tribini professzor kezdeményezése óta, - minden évben összehívja a Mikulásokat, hogy az ünnepi szezonon kívül a különböző kultúrákból származó Mikulások találkozzanak, s tapasztalatokat és ismereteket cseréljenek egymással, valamint örömet szerezzenek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. A világhírű rendezvényt Bakken szervezi a Dán Mikulás Szervezettel közösen, amely nem csak a Mikulásokat és családjaikat, hanem a dán és a nemzetközi médiát, valamint a világ minden tájáról érkező látogatókat is vonzza.

Az eseményen Magyarországot a Pécsi Mikulás és segítője, a Krampusz képviselte. A Pécsi Mikulás és a Kölyök Tanya Alapítvány hagyományos hazai eseménysorozata a karácsonyi ünnepkörben a Mikulásvár, és a Mecseki Mikulás Találkozó.

Kapcsolódó weboldal: 
Mikulásblog, Pécsi Mikulás: http://mikulasvar.hu/mikulasblog
 
Közlemény kelte:              2018. augusztus 5.
Közlemény kiadója:          Mikulásvár, Kölyök Tanya Alapítvány 

                                              mikulas@mikulasvar.hu  

2018. augusztus 1., szerda

Egy botrány természetrajza


Érzékeny témát választott első regényéhez Sarah Vaughan. A bírósági ügyek egyik legkényesebb pontja a szexuális erőszak, főleg ha családon vagy párkapcsolaton belül történik. Nehéz bizonyítani. Azt is, hogy megtörtént, azt is, hogy nem.

Az Egy botrány természetrajza c. könyvben egy neves politikust vádol a nemrégiben faképnél hagyott szeretője erőszakkal. A történetet és annak sok évre visszanyúló előzményeit egyszerre több ember szemszögéből is láthatjuk. A politikus, a feleség, az ügyésznő, az iskolatárs - fejezetről fejezetre ugrálunk a szereplők és az idősíkok között, hogy a könyv végére összeálljon a kerek egész történet. És közben folyamatosan teszi fel a kérdéseket az írónő: mikortól erőszak az erőszak, számít-e mikor és hogyan mondja a nő azt, hogy nem, elég-e ha azt mondja "ne itt", vagy az kell, hogy kimondja "nem akarom"? És közben a feleségnek is fel kell tennie a kérdést a férjével kapcsolatban: ismerem-e én ezt az embert valójában, hihetek-e neki? És persze a bíróságon az esküdtszéknek is döntenie kell az elhangzottak alapján. Ebben a perben nincs győztes. Veszít a férfi, mert derékba törhet a politikai karrierje, és elveszítheti a családját. Veszít az áldozat, mert nem elég, hogy bántották, még vadidegenek előtt kell jegyzőkönyvbe mondani a megalázó aktus minden apró részletét. Veszít a feleség és a gyerekek, mert minden, amiben hittek, rommá dől egy perc alatt. És a könyvön végighúzódik az ügyésznő tragédiája is, amely a múltba nyúlóan kapcsolódik az eseményekhez, és a végén belátjuk, hogy ő is veszített, csak már sok évvel korábban. Nincs happy end, mégis megnyugtatónak nevezhetjük a lezárást. Reményt kapunk arra, hogy a bűnös végül mégiscsak elnyeri méltó büntetését, ha nem is úgy, ahogy azt eleinte gondoltuk.

Fülszöveg:
Vegyünk egy karizmatikus és sikeres politikust, annak vonzó és fiatal titkárnőjét meg az angol parlament alsóházának liftjét. Ennyi persze még nem elég egy botrányhoz, de ha hozzátesszük, hogy a felvonóban szexuális aktus történt, már biztosak lehetünk benne, hogy a sajtó érdeklődése sem marad el.
Sophie-nak még a férje hűtlenségét sem sikerült feldolgoznia, amikor egy, a házasságukra sokkal fenyegetőbb veszéllyel kell szembenéznie: Jamest az egykori szeretője nemi erőszakkal vádolja. Az asszony kétségbeesetten próbálja megvédeni a családját, szilárd meggyőződése ugyanis, hogy a férfi ártatlan. Ezzel szemben Kate, a tapasztalt ügyész biztos az államtitkár bűnösségében, és mindent megtesz azért, hogy elítéljék a vádlottat. A bizonyítás azonban nem egyszerű, hiszen a tárgyalóteremben egy két ember közötti intim kapcsolat részleteit kell tisztázniuk, amelyre a feltételezett áldozat és az elkövető más-más módon emlékszik. Vajon melyikük hazudik, illetve mond igazat?

Sarah Vaughan regénye feszes ritmusú bírósági és megindító családi dráma az ítéletalkotás és igazságkeresés nehézségéről egy olyan helyzetben, amikor a szereplők motivációi a messzi múltba vesznek.

Adatok