2018. augusztus 1., szerda

Egy botrány természetrajza


Érzékeny témát választott első regényéhez Sarah Vaughan. A bírósági ügyek egyik legkényesebb pontja a szexuális erőszak, főleg ha családon vagy párkapcsolaton belül történik. Nehéz bizonyítani. Azt is, hogy megtörtént, azt is, hogy nem.

Az Egy botrány természetrajza c. könyvben egy neves politikust vádol a nemrégiben faképnél hagyott szeretője erőszakkal. A történetet és annak sok évre visszanyúló előzményeit egyszerre több ember szemszögéből is láthatjuk. A politikus, a feleség, az ügyésznő, az iskolatárs - fejezetről fejezetre ugrálunk a szereplők és az idősíkok között, hogy a könyv végére összeálljon a kerek egész történet. És közben folyamatosan teszi fel a kérdéseket az írónő: mikortól erőszak az erőszak, számít-e mikor és hogyan mondja a nő azt, hogy nem, elég-e ha azt mondja "ne itt", vagy az kell, hogy kimondja "nem akarom"? És közben a feleségnek is fel kell tennie a kérdést a férjével kapcsolatban: ismerem-e én ezt az embert valójában, hihetek-e neki? És persze a bíróságon az esküdtszéknek is döntenie kell az elhangzottak alapján. Ebben a perben nincs győztes. Veszít a férfi, mert derékba törhet a politikai karrierje, és elveszítheti a családját. Veszít az áldozat, mert nem elég, hogy bántották, még vadidegenek előtt kell jegyzőkönyvbe mondani a megalázó aktus minden apró részletét. Veszít a feleség és a gyerekek, mert minden, amiben hittek, rommá dől egy perc alatt. És a könyvön végighúzódik az ügyésznő tragédiája is, amely a múltba nyúlóan kapcsolódik az eseményekhez, és a végén belátjuk, hogy ő is veszített, csak már sok évvel korábban. Nincs happy end, mégis megnyugtatónak nevezhetjük a lezárást. Reményt kapunk arra, hogy a bűnös végül mégiscsak elnyeri méltó büntetését, ha nem is úgy, ahogy azt eleinte gondoltuk.

Fülszöveg:
Vegyünk egy karizmatikus és sikeres politikust, annak vonzó és fiatal titkárnőjét meg az angol parlament alsóházának liftjét. Ennyi persze még nem elég egy botrányhoz, de ha hozzátesszük, hogy a felvonóban szexuális aktus történt, már biztosak lehetünk benne, hogy a sajtó érdeklődése sem marad el.
Sophie-nak még a férje hűtlenségét sem sikerült feldolgoznia, amikor egy, a házasságukra sokkal fenyegetőbb veszéllyel kell szembenéznie: Jamest az egykori szeretője nemi erőszakkal vádolja. Az asszony kétségbeesetten próbálja megvédeni a családját, szilárd meggyőződése ugyanis, hogy a férfi ártatlan. Ezzel szemben Kate, a tapasztalt ügyész biztos az államtitkár bűnösségében, és mindent megtesz azért, hogy elítéljék a vádlottat. A bizonyítás azonban nem egyszerű, hiszen a tárgyalóteremben egy két ember közötti intim kapcsolat részleteit kell tisztázniuk, amelyre a feltételezett áldozat és az elkövető más-más módon emlékszik. Vajon melyikük hazudik, illetve mond igazat?

Sarah Vaughan regénye feszes ritmusú bírósági és megindító családi dráma az ítéletalkotás és igazságkeresés nehézségéről egy olyan helyzetben, amikor a szereplők motivációi a messzi múltba vesznek.

Adatok