S a fiú elindult az álmok útján.
Volt egy fiú és volt egy lány
A lány még most is várja talán.
Ezekkel a sorokkal indul a Karthago együttes 1981-ben készült
Requiem című slágere, és ezekkel a sorokkal kezdődik Hatala Csenge azonos című
könyve. Ezek azok a sorok, amelyek szinte korosztálytól függetlenül mindenkinek
ismerősen csengenek.
Hatala Csenge kíváncsiságának és kitartó munkájának
köszönhetően bepillantást nyerhetünk a dal történetébe és hátterébe. A könyv
műfaját tekintve „Nyomozási napló”. Nem csak azt tudhatjuk meg, hogy a
szerzőnek mit sikerült kiderítenie a dal kapcsán, hanem azt is, hogy hogyan
szerzett válaszokat a kérdéseire.
Nekem nagyon tetszett ez a kötet. Fiatalos nyelvezete miatt
nemcsak a régi Karthago rajongók számára élvezetes, hanem a mostani tinik
számára is. A nyári szünet első napján lejátszottam a dalt a tizenhat éves
lányomnak, és a kezébe nyomtam a könyvet. Este azzal adta vissza, hogy
elolvasta, tetszett. Fő kérdése az volt, hogy megvan-e Hatala
Csenge másik könyve, mert azt is szeretné elolvasni.
Nagyon jó a kötet felépítése is. Az egyes fejezetek címe és
tartalma ugyanis a dal sorait követi. Ahogy haladunk előre a dalban, egyre
többet tudunk meg a valós hátteréről is. Az is nagy erénye a könyvnek, hogy nincs
túlragozva (150 oldal). A szerző éppen annyit írt, amennyi az ismeretek
átadásához, a megértéshez kell. Látható, hogy korrektül utánajárt a dolgoknak,
és mindezt kellő alapossággal, méltó módon foglalta össze a kötetben.
Érdemes elolvasni.
Fülszöveg:
A népszerű
kultúrdetektív újra akcióban!
Volt egy fiú… akinek
emlékére a Karthago együttes 1981-ben megírta a Requiem című slágerét. A dal
országos és nemzetközi sikereket aratott, a mai napig több ezer ember énekli a
koncerteken, ihletőjére mégis nagyon kevesen emlékeznek.
Ki volt a
székesfehérvári koncerten elhunyt fiú? Vajon mi történhetett vele azon a sokat
emlegetett, februári estén, és miért nem mesélte el még senki a történetét?
Hatala Csenge Requiem című nyomozási naplójában többek között ezekre a
kérdésekre keresi a választ.
Csenge további
izgalmas dilemmák nyomába ered: Kitiltották-e a Karthago zenekart Fejér
megyéből a koncerten történt, tragikus esemény miatt? Kik azok a csövesek? Mi a
közös a Technokol Rapidban és a Parkánban? Hogy született meg a Requiem című,
híres dal, és milyen fogadtatása volt, amikor először játszották?
Hatala Csenge a valós
eseményeken alapuló történetek megszállottja. Első könyvében, a Hírzárlat című
dokumentarista regényben az 1973-as balassagyarmati túszdráma eseményeit és
utóéletét dolgozta fel. A kötet 2015-ben jelent meg az Athenaeum Kiadónál.
A dal eredeti 1982-es
klipje:
A Requiem
kedvezményes áron megrendelhető a következő linken: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/requiem