2018. november 12., hétfő

Megjelent az Oktatási Jogok Biztosának 2017. évi beszámolója


Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala 1999. december 1-jén kezdte meg működését. Az oktatási jogok biztosa a jogszabályok alapján köteles beszámolni éves tevékenységéről. Dr. Aáry-Tamás Lajos az oktatási jogok biztosa fontosnak tartja, hogy beszámolóját közzé tegye és ezzel a nyilvánosságot is tájékoztassa a hivatalához beérkezett panaszokról, vizsgálatokról.
A beszámoló a következő címen érhető el: http://www.oktbiztos.hu/ugyek/jelentes2017/ojb_2017_beszamolo.pdf

A Hivatal honlapja: http://www.oktbiztos.hu/

2018. november 6., kedd

Felnőtt szerepben próbálhatják ki magukat a gyerekek jogaik világnapján


- Felnőtt szerepben próbálhatják ki magukat gyerekek november 20-án, a gyermekjogok világnapján az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF kezdeményezésére indított Gyerekhang programban - tájékoztatta az UNICEF Magyarország hétfőn az MTI-t.

    A közlemény szerint több tucat szervezet, vállalat és sportegyesület csatlakozott a programhoz, amelyben számos intézményben kipróbálhatják a felnőtt szerepeket, több helyen az "irányítást" is átvehetik a gyerekek.

    November 20-án az UNICEF fiatal nagykövetei a Parlamentben is megjelennek, a gyerekek szerepelnek színházakban, bepillantanak többek között a tűzoltók, a mentők, a rendőrök és több ismert nagyvállalat dolgozóinak munkájába. A világnap alkalmából kéken világít majd a budapesti MÜPA és a Clark Hotel - írták.
    A Gyerekhang programsorozat részeként az UNICEF Magyarország meghirdette gyermekrajzpályázatát; a legjobb pályaművek óriásplakát-felületeken is feltűnnek november közepétől az országban - tették hozzá.
    November 20. a gyermekjogok világnapja. Az ENSZ 1959-ben ezen a napon fogadta el a gyermekjogi nyilatkozatot, 1989-ben pedig a gyermekjogi egyezményt, amelyet Magyarország 1990-ben írt alá. Az UNICEF ezen a napon világszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyermekeket megillető jogokat ugyanolyan alapvető kötelesség tiszteletben tartani és megvédeni, mint a felnőttekét.

MTI 2018. november 5., hétfő 12:29
Fotó: https://unicef.hu/tuzolto-gyakorlat-gyerekeknek/

2018. október 22., hétfő

„Mintha rossz végén néznénk a távcsőbe”


Egy másik világban, reggel, kávésbögrével a kezemben, egy vastag újság állandó oldalán, napról-napra megjelenő sorozatként olvastam volna A magányos várost. Nem állítom, hogy ezzel a részletességgel adták volna közre, de társas összejöveteleken, vitairatként, parázs beszélgetésekben boncolták volna ízekre.

Olivia Laing könyvéből nem készül a Disney-nél családi film. Időbeli közelséggel és jelen idejűséggel mesél egy sötét és nyers világról. A magány olyan emberi és művészi összefüggéseiről, megnyilvánulásairól beszél, amelyek korai csírái napjaink digitális valóságának. Levezetéséből kiderül, hogy Andy Warholtól Josh Harrisig, a pop-arttól az „online kivándorlásig” milyen rövid volt az út.
Tudósítói aprólékossággal kalauzol Olivia NewYork ma közömbösnek tűnő, nagy átalakulásokat megélt helyszínein. Az ott történteket elfogadóan, ok-okozati összefüggések hálójában tárgyalja, legyen szó akár alkotásról, akár fizikai erőszakról vagy gyilkosságról. Elzárt múzeumi raktárakba, kiállításra soha nem kerülő gyűjteményekbe visz magával, művészettörténeti, társadalmi, életrajzi és AIDS-történeti összefüggéseket villant fel. Ekkor még persze nem lehet tudni, hogy mire akar kilyukadni.

„Ezt a magány dolgot túllihegik”
A gyerekkori szeretet és biztonság hiányától jut el a szerzőnő az elszigeteltség, elhanyagoltság, egymás iránti törődés, empátia hiányának városi tünetegyütteséhez és következményeihez. Lehet-e festményeken, installációkon, drogon és testi kapcsolaton keresztül élni és megváltást kapni?
A korai traumák – erőszak, bántalmazás, szegénység, szégyen – túlérzékenyítő valóságlátása a társadalom szélére szorít, stigmatizál. A művészet elégséges gyógyír-e a „visszatérésre”, a normalitás megtartására? Az aktusra korlátozódó szexuális kapcsolatok, a mániákus gyűjtögetés, a különös kifejezésmódot alkalmazó alkotások eloszlatják-e a magányt, megadja-e a társadalmi megegyezésen alapuló kommunikáció képességét? A vagyon, a művészi népszerűség visszaadja-e a valódi kötődés szeretetbiztonságát, a közösségi kapcsolatok stabil boldogságát?
A televízió be- és kikapcsolható „közössége” mit ad, mit véd, és mit vesz el? A nyilvánossá tett magánélet oldja-e a kapcsolatok iránti vágyunkat, megadhatja-e a vágyott szeretetet? Elmebeteg-e, aki gyűjti a madzagokat, „időkapszulaként” őriz dobozokat, gyermek függetlenségi nyilatkozatot ír, és kilép a „megegyezésen alapuló realitásból”?

„Az egyik percben valami még a tudományos-fantasztikus irodalom része, kész nevetség, a következőben napi rutin”
Az angol írónő így ír a magán hajtóerejéről, mely az elidegenedett, valódi kötődések nélküli virtuális világ felé tereli a magányos lelkeket: leválasztják tulajdonosukat a fizikai valóságról, lehetővé teszik, hogy mindenki a magánbuborékjába zárkózzon, miközben látszólag a nyitott térben létezik (…) mert a a kapcsolat nehéz, ijesztő, néha elviselhetetlenül veszélyes.
Mikor a nagyvárosokban egy kaptafára épülnek az élet formái és tartalmai, a tárgyak és élelmiszerek kontinenseket járnak be elkészülésüktől használatukon túl a végtelen szemétsír nem látható végű útját járva, beláthatatlan, de már mindenkire érvényes következményeket okozva… Az egyre ismerősebb és zsúfoltabb világ egy porszemnyit is közelebb hozza-e a benne élőket?
Mások életébe való szabad, „big brotheres” leskelődés választ ad-e bármilyen kérdésre? Közelebb hoz-e két embert, orvosol-e morális bizonytalanságot? A közösségi média miért tárgyiasítja el a másik embert, a helyett, hogy empátiára és a magánélet védelmére tanítana?
A „megfigyelés művészete” – legyen szó különleges kifejezésmódokról, megnyilvánulásokról vagy a mindennapok tévében bámulható részéről – a vágyakozást, szorongást és vesztességet hivatott oldani az elszigetelt és a lelkileg érzékeny, közösségeikre már nem is emlékező egyéneknek…
Na, és akkor mi van? Mi következik, mi lesz a következő lépés? A lelki teher cipelője számára a „művészet gyógyír ”, de vajon mi lesz az elszigetelt, közösségeiket vesztett, szétesett családok és emberek következő credoja?

A magányos városról térképet rajzoló Laing könyve hol elriaszt, hol a már megtörtént valóságokra próbálja felnyitni az olvasó szemét. Nem mindig tartottam vele szívesen. Volt, hogy mentegettem őt magam előtt, holott csak kellemetlen volt olvasni a sorait.
Leíró beszámolóit megtévesztően nosztalgikusra hangszerelte, holott csak annyit jelez: amiről ír, az is épp oly a „valóság” része, épp úgy, mint Hamerli Antal 1930-as években, 8 mm-es kamerával felvett Egy nap Pécsett című kisfilmje, vagy a svájci Johanna Spiry Heidi című ifjúsági regénye. Heidi a boldogság regénye, tele erkölcsi tanulságokkal. Lang könyve… a közelmúlt és a (lehetséges) jövő magányos, boldogtalan és jóval erkölcstelenebb metszeteit tárja fel.

Adatok


Fülszöveg
Míves könyv: riport, memoár és életrajz, a brit író, kritikus a nagyvárosi magány témáját dolgozza fel olyan neves művészek életének bemutatásán át, mint Edward Hopper, Andy Warhol, David Wojnarowicz és Henry Darger. Mit jelent a magány? Hogyan éljük meg, ha nem kötődünk szorosan egy másik emberi lényhez? Hogyan lépünk kapcsolatba másokkal? A technika közelebb hoz minket egymáshoz, vagy végképp a képernyő csapdájába esünk?

2018. október 15., hétfő

Mátyás király kamerája


Középiskolás vagy és szereted a történelmet?
Filmes pályázatot indított az MTA BTK, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala és az OTP Fay András Alapítvány. A lényeg, hogy készíts csapatoddal maximum 3 perces videót Mátyás királyról, és nyerjétek meg a
- Syma drónokat,
- a Sony fejhallgatókat,
- a JBL GO2 hangszórókat,
- a Honfoglaló társasjátékokat,
- vagy a fődíjat, egy egész hétvégét történelmi lovasjátékokkal és főúri lakomával!

A részleteket itt találjátok http://matyaskiraly.btk.mta.hu/

2018. október 9., kedd

Jodi Picoult – Ítélet


Szeretem az írónő könyveit, mert mindig találok valami olyan fonalat a történeteiben, amin hosszan el lehet gondolkozni, és ez még csak nem is biztos, hogy a történet fő fonala. Azoknak is ajánlom Jodi Picoult történeteit, akik a kevésbé érzelmes történeteket kedvelik, netán a történelmi vagy valós regények irányába húznak, mivel ők is jelen társadalmunkban élnek, és számomra mindig lenyűgöző, hogy milyen ügyesen csepegteti bele a mindennapok morális dilemmáit egy-egy cselekmény szálai közé.

Az íróról
„Jodi Picoult ünnepelt bestsellerszerző az Egyesült Államokban. Eddig megjelent tizenhat regényével számos díjat nyert, kötetei rendszeresen vezetik az irodalmi ranglistákat. Az Athenaeum Kiadó gondozásában megjelent A nővérem húga (2006), Elrabolt az apám (2007), Tizenkilenc perc (2008) és Szívtől szívig (2009) hazánkban is nagy sikert aratott. Jodi Picoult három gyermekével, férjével, három spánieljével New Hampshire-ben él.”

Fülszöveg
„A szerelem megválthat egy férfit - de a titkok és a hazugságok el is ítélhetik. Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Lassacskán alkalmazkodik a napi rutinhoz, és Addie is megtalálja a helyét a mogorva férfi szívében. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek - és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt.
A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?”

Vélemény
Kicsit türelmetlen voltam eleinte a történettel, mert úgy éreztem, hogy nagyon előrevetíti mindazt, ami történni fog, utána pedig nem gombolyítja a történetet elég ütemesen. Azonban ahogy a végére értem, rá kellett jönnöm, ez így volt jó, ugyanis ahhoz, hogy kellően át lehessen gondolni az egyes szereplők motivációját, nem árt, ha nem pörögnek túl gyorsan az események. A könyvben egyébként az idő múlását nehezen lehet értelmezni. Mindazonáltal nem is ez a lényeg.
Azok, akik szeretnek bepillantást nyerni az amerikai igazságszolgáltatás kisvárosias miliőjébe, illetve a bírósági eljárási rendbe, azoknak is érdekes lehet a történet. Engem személy szerint mindig lenyűgöz, hogy mennyire másképp működik az ottani eljárásrend, az esküdtekkel és a tárgyalásokkal, még úgy is, ha figyelembe veszem, hogy ezek csupán leírtak, és nem biztos, hogy egyenesen közvetítik a valóságot, ahogy egy magyar regényben sem feltétlenül pontosan kerül leírásra egy-egy ügy menete.
A történet szempontjából úgy gondolom, hogy az írónő megint egy olyan témakörre mutat rá legújabb regényében, mely nem csak aktuális, de előremutató is egyben. A zaklatási, illetve szexuális bántalmazási ügyek manapság nagy reflektorfényt kapnak. Ennek minden előnyével és hátrányával. Azt gondolom, hogy nem minden esetben tesz jót a nyilvánosság az ilyen ügyek tárgyalásának, másfelől viszont még mindig tabuként kezeli a társadalom a szexualitás témáját. Amennyiben pedig foglalkozik vele, úgy elég szélsőséges megítélés alá esik. Ez még fokozódik, amikor kiskorú is a képbe kerül. Ez egyfelől teljesen érthető, másfelől komoly figyelmet kellene fordítani az ilyen típusú edukációra.
Amikor olvastam a könyvet, úgy gondoltam, hogy nem, ilyen biztos nem történik senkivel. Aztán azon gondolkoztam, hogy a környezetemben hány olyan ember van, aki a „körülmények áldozata”, és rájöttem, hogy tulajdonképpen ez a történet itt nálunk is játszódhatna.
A bizalom, az egymás elfogadása, az őszinteség hiánya nagyon sokszor megmutatkozik a mindennapokban, teret adva a gőgnek, a számításnak, a kihasználásnak, amit nagyon nehezen élek meg. Szeretnék azon dolgozni, hogy a következő generáció számára a másik ember elfogadása, tiszteletben tartása, a baráti szó, a megértés és a család, a mély baráti kapcsolatok jelentsenek sokat, hiszen a kisközösségek ereje ebben rejlik, én pedig személy szerint a kisközösségek építésében hiszek.
Aki nem érti, hogy miként kapcsolódik egy már-már szerelmi történetként bemutatott könyvhöz a kisközösségek építése, a bizalom és a felelős társadalom építése, annak mindenképp ajánlom a könyvet, mert nagyon messzire tud szárnyalni a gondolatvilág annak ellenére, hogy a történet is mindenképp megér egy alapos elemzést, az egyes karakterek pedig szintén sokféleképpen megközelíthetőek; ugyanúgy szélsőséges érzelmekkel, mint higgadt átgondolással.

Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 496 oldal
Megjelenés: 2018. június 18.
Méret: 215 mm x 135 mm x 50 mm
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789632937571


2018. október 7., vasárnap

Az oktatás területén megvalósuló diszkrimináció


Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) kiterjedt jogalkalmazói tevékenységet végzett az elmúlt években az oktatás, illetve az óvodai ellátás során előforduló diszkrimináció területén. A hatóság által vizsgált esetcsoportokat, a vonatkozó jogszabályokat és a hatóság jogalkalmazói gyakorlatát kiadványokban és a honlapján mutatja be.

A hatóság részletes tájékoztatója itt érhető el: http://egyenlobanasmod.hu/hu/hirek/ovodaban-iskolaban



2018. október 3., szerda

Iskolai felvilágosító program indul a cukorbetegségről


- Iskolai felvilágosító program indult pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a cukorbetegséggel kapcsolatban, a program célja több ismeretet adni a betegségről és segíteni a diabéteszes gyermekek jobb beilleszkedését az oktatási intézménybe.

    A KiDS programot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség hozta létre, Magyarországon a Sanofi gyógyszercég támogatásával és az Egy Csepp Figyelem Alapítvány közreműködésével valósul meg, amely a gyakorlati képzést vállalta magára.
    Erős Antónia, az alapítvány alapítója a programról tartott szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a hozzájuk érkezett visszajelzések szerint több olyan intézmény is akad, ahol a cukorbeteg gyerekeket elutasították általános iskolai beiratkozáskor betegsége miatt.
    Mint mondta, egészen szélsőséges, extrém esetekkel is találkoztak, ezért vállalták, hogy kidolgozzák a program gyakorlati részét, a betegséggel kapcsolatos és a beteg gyermek napközbeni ellátásához szükséges ismeretanyagot összeállítva szülőknek, gyerekeknek és pedagógusoknak.
    Az egyelőre pilotként induló program öt általános iskolában kezdődik, a cél pedig a "jó gyakorlat" országossá tétele. A szülőknek alternatív szülői értekezletet, a gyerekeknek és pedagógusoknak tematikus napokat tartanak majd - tette hozzá Erős Antónia.
    Stella Péter, a KiDS program magyarországi bevezetését támogató Sanofi orvosigazgatója úgy vélte, nemcsak abban áll a felelősségük, hogy gyártóként jó készítményeket és terápiás lehetőségeket kínáljanak, hanem abban is, hogy olyan ismeretanyagot juttassanak el a lakossághoz, amellyel könnyebben együtt lehet élni egy-egy krónikus betegséggel. Ezért is álltak a program mögé - tette hozzá.
     Kiss János Tibor, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon közel egymillió embert érint a cukorbetegség, közülük ötvenezren az 1-es típusú diabéteszesek. Mint mondta, szinte minden óvodába, iskolába jár már diabéteszes gyerek, és ez tipikusan egy olyan betegség, ami egészségnevelést kíván, illetve fontos, hogy minél több gyermek, szülő és pedagógus képes felismerni a cukorbetegség jeleit.
    A program a miskolci Komlóstetői Általános Iskolában, a felsőzsolcai Kazinczy Ferenc Református Általános Iskolában, a széfesfehérvári István Király Általános Iskolában, az újpesti Lázár Ervin Általános Iskolában és a gazdagréti Törökugrató Általános Iskolában indul novembertől decemberig.

MTI 2018. október 3., szerda 13:26