2016. április 20., szerda

LEE CHILD: Néma város

Egyre nagyobb kedvencem Lee Child és regényei főszereplője Reacher. Az egykori katonai rendőr szigorú erkölcsi kódexe mentén intézi a bűnügyeket. A Néma város már a huszadik Reacher krimi.
A General Press kiadó nagy odafigyeléssel gondozza Lee Child életművét. Évről-évre megjelenteti az új regényeket, illetve újra kiadja a boltok polcáról már elfogyott korábbi köteteket. Lee Child regényeiben az is nagyszerű, hogy bármelyik kötettel el lehet kezdeni az ismerkedést Jack Reacherrel, hiszen az epizódokat csak a főszereplő személye kapcsolja össze. Tavasszal egyszerre jelent meg a Kétélűfegyver új kiadása és a Néma város.
A Néma város eredeti nyelvű kiadása 2015-ben jelent meg. A napjainkban játszódó regényben megtalálhatóak a modern eszközök, de a nyomozás gerincét a hagyományos módszerek adják. A logikát, a talpalást, az emberek kikérdezését nem helyettesítik hi-tech trükkök. Bár Reacher nem igazán tartja be a szabályokat, azokon felülemelkedő igazságosztóként küzd a bűnözök ellen, a regény mégis megmarad a hihetőség határain belül. Mindvégig érezhető, hogy igyekszik helyesen cselekedni, a szabályok átlépésének pedig érthető, logikus oka van. A katonai, hadászati ismeretek és múlt, bizony meghatározzák a főszereplő gondolkodásmódját és döntéseit.
Nekem nagyon tetszett ez a regény is. El is döntöttem, hogy elolvasom az összes Jack Reacher történet. Ezt a részt, bizonyos részek és a felderítendő ügy természete miatt a nagykorú olvasóknak ajánlom.

Fülszöveg
Jack Reacher, az egykori katonai rendőr szokásához híven egyedül járja az országot. A hosszú vonatút alatt felkelti az érdeklődését az egyik kisváros, Mother's Rest neve. Amikor leszáll a vonatról, hogy maga járjon utána, miért hívják így a helyet, egy nőbe botlik. Michelle Chang az árnyak között áll. Vár valakire. Már épp megindul Reacher felé, amikor rájön: az egyetlen leszálló utas nem az, akire számított. Magánnyomozó kollégáját várta, ám úgy tűnik, a férfit elnyelte a föld. 
Amikor Reacher körülnéz az álmos, néma kisvárosban, a helybéliek éber tekintete minden mozdulatát követi. Mindenki furcsán viselkedik. Reacher ezért úgy dönt, csatlakozik Changhez, hogy együtt derítsék ki, mi történhetett a nő munkatársával. A pitiáner ügyként induló nyomozás végül nemcsak Los Angelesen, San Franciscón, Phoenixen és Chicagón átívelő hajszává növi ki magát, de Changet és Reachert az internet legmélyebb bugyraiba is elvezeti - a bűnök és borzalmak sötét, kegyetlen világába -, hogy aztán ismét visszatérjenek minden dolgok eredőjéhez, a legszörnyűbb lidércnyomások színhelyére: Mother's Restbe.
Lee Child huszadik Jack Reacher-krimijében a főszereplő most sem fut el a kihívások elől, ám a nyomozás során feltárt titkok a legvadabb rémálmait is felmúlják. Hamisítatlan, eredeti történet Jack Reacher hűséges és leendő olvasóinak.
Adatok
  • Kiadó: General Press Kft.
  • Oldalszám: 364 oldal
  • Megjelenés: 2016. február 23.
  • Méret: 137 mm x 197 mm
  • Kötés: Kartonált
  • ISBN: 9789636438579

Linkek