Az alapjogi biztos egy egyedi panaszügy vizsgálata nyomán
ismét megállapította, hogy a gyakorlatban nem biztosított a gyermekeket az
iskolában ért bántalmazások kivizsgálása, a bántalmazó pedagógusokkal szembeni
fellépés. A jelentés szerint az egyedi ügyben nemcsak a szülői panasz érdemi
kivizsgálása maradt el súlyosan aggályos módon, hanem egyenesen a bántalmazott
gyermeket próbálta az iskola igazgatója eltanácsolni. Az ombudsman részletes
ajánlásokkal fordult az iskolához, a fenntartóhoz és a szaktárcához is.
A panaszos édesanya beadványában sérelmezte, hogy a
gyermekét az iskolában osztályfőnöke több ízben „fejbe kólintotta”, folyamatosan
ordított vele. Elmondta, hogy az ügyben hiába fordult az iskola vezetőjéhez,
majd az egyházi fenntartóhoz, a kérdéseire nem kapott érdemi választ. Az
ombudsman vizsgálatot indított, amelynek keretében megkereste az iskola
igazgatóját és a fenntartó vezetőjét is.
A biztos megállapította, hogy az igazgató eljárásának
alapját képező szervezeti és működési szabályzat több szempontból aggályos, nem
felel meg a törvényi előírásoknak: nem tartalmazza a panaszkezelés módját és
határidejét. A jelentés megállapította, hogy az igazgató a szülőnek nem a
jogszabály által előírt formában és tartalommal válaszolt. Rámutatott, hogy e
problémák, valamint az, hogy a szülői panaszkezelés során az iskola és a
fenntartó eljárása és szerepei összemosódnak, sérti a jogbiztonságot,
visszásságot okoz a tisztességes eljáráshoz és – a pártatlanság sérülése miatt
– a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben. A jelentés hangsúlyozta, hogy az
igazgató visszaélt hatáskörével, a bántalmazás miatt a panaszos szülőre és a
tanulóra nyomást gyakorolt azzal, hogy a tanulói jogviszony megszüntetésre
vonatkozó jogellenes felhívás, az eltanácsolás módszerét alkalmazta. A biztos a
szülői kérelem elbírálása kapcsán kifejtette, hogy a fenntartó azt nem bírálta
el. A jelentés hangsúlyozza, hogy valamennyi, így az egyházi fenntartónak is
minden szülői kérelem tekintetében döntési kötelezettsége keletkezik, amire a
törvényben rögzített eljárási rend szerint kell választ adnia.
A biztos az egyedi ügy tanulságai nyomán vizsgálta a
bántalmazást elkövető pedagógusokkal szemben alkalmazható munkáltatói
intézkedések körét. Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkáltatók nem
érdekeltek az egyedi esetek érdemi kivizsgálásában, mert a bántalmazás
nyilvánosságra kerülése az intézmény megítélését hátrányosan befolyásolhatja.
Ha a munkáltató fel is tárja a körülményeket, akkor az elkövetett jogsértés nem
kap nyilvánosságot, másrészt a munkáltató jelenleg két lehetőség közül
választhat. Figyelmeztetésben részesíti a pedagógust, ami azonban nem érdemi
szankció. Dönthet a munkaviszony megszüntetéséről, de ennek – a nyilvánosság
hiányában – az a veszélye, hogy a pedagógus egy másik iskolában tovább is
folytathatja a bántalmazó tevékenységét.
A jelentés kiemeli, hogy az iskolai bántalmazás kapcsán
kimondott határozott tilalom ellenére a jogszabályi környezet, a gyermekek
jogainak védelmére hivatott rendőrségi, intézményi, fenntartói, munkáltatói
gyakorlat nem nyújt kellő garanciát az intézményes nevelésben-oktatásban a
gyermekeket bántalmazó, a felügyeletüket ellátó személyekkel szemben. A biztos
utalt a hasonló tárgyú korábban kiadott jelentésre, amely az iskolákban,
óvodákban bántalmazott gyermekek esetében a büntetőjogi felelősségre vonás
anomáliáit tárta fel; az akkori biztos felkérte a legfőbb ügyészt, hogy tekintse
át a szabályozást és gyakorlatot, a kapott válasz szerint azonban nem indokolt,
hogy a kérdéskörben bármilyen intézkedés megtételére kerüljön sor. A jelentés
így ismét felhívta a figyelmet ezekre a rendszerszintű problémákra.
A biztos a fenntartót arra kérte fel, hogy az egyedi ügyben
és a jövőben a szülői kérelmeket törvényi rendelkezések szerint bírálja el,
illetve soron kívül ellenőrizze az iskola működésének törvényességét.
Kezdeményezte az igazgatónál, hogy a panaszkezelési szabályzat eljárásrendjét
egyértelműsítse és a panaszok kezelésénél ennek előírásait alkalmazza. Felkérte
az igazgatót, hogy valamennyi tanulója számára a korosztályuknak megfelelően és
érhető formában, és a pedagógusok számára is szervezzen az iskolán belüli
konfliktusok kezelésével és a tanulók jogaival kapcsolatos előadásokat. Végül
kezdeményezte az emberi erőforrások miniszterénél, hogy tekintse át a jelenlegi
szabályozást és gyakorlatot az oktatási-nevelési intézményekben előforduló, a
gyermekeket a felügyeletükért, gondozásukért felelős személyek által ért
bántalmazásokkal szemben.
Forrás: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala www.ajbh.hu
Közlemény: