Lily Brooks-Dalton: Az éjféli égbolt
Nem titok: egy forgatókönyv alapját tartja kezében az olvasó, melynek rendezője és főszereplője George Clooney, és decemberben kerül a Netflix adásába. Mégis – mint mindig – hiba lenne a filmmel kezdeni. Szuggesztív, finoman aprólékos szöveget írt Lily Brooks-Dalton, és ettől csontunkban érezzük a történetet, (lehetséges) jövőnket.
A fiatal írónő az Agymenők című sorozat szakmai
felkészültségével és a svéd krimik feszültségével vezet végig egy rövidnek
tűnő, de valójában lassan feltárulkozó eseményen. A leírások picinyke LEGO kockaként
építenek fel egy képzelt, de bármikor valósággá váló világot, ahol már
nincs, vagy alig van szerepe az embernek.
Nincsenek hosszú párbeszédek, álmodozások, egyáltalán bármi,
ami nem történt volna már meg vagy nem közvetlen feladatot jelent. A szereplők
helyzetét, lehetőségeit nézve mindez felesleges és önmagukra nézve is káros
luxus lenne. Nincs kivel veszekedni, kibékülni vagy újrakezdeni. Tények vannak,
melyeknek ismeretlen az oka, és nem belátható a következménye.
Emlékek vannak, amelyekre lehet másképp gondolni, mint
korábban vagy ugyanúgy, de leginkább csak emlékezni lehet rájuk. Arra, hogy
mennyire tud fájni, ami már korábban is fájt, és hogy mennyire hasonlítanak
ezek a fájdalmak egymásra. Arra, hogy mennyi erő van egy jó emlékben, és hogy
mennyire lehet vágyni rá, hogy újra megtörténjen.
A szöveg olyan egyszerű kérdésekre ad választ, mint hogy bele
lehet-e halni a szomorúságba? Lehet-e haladni, ha az emlékeink töltik ki a gondolatainkat?
Meg lehet-e halni békével? Aki nem tud, az meg tud-e tanulni szeretni? Ha
nem ismerjük, akitől származunk, öröklődnek-e a gondolatai, döntései?
A könyvben szerepet kap az Iris név, ami szivárványt jelent.
Isten szivárványt küld az özönvizet túlélő Noénak. Vajon ez ugyanaz az
üzenet vagy véletlen egybeesés?
No, de miről szól a könyv?
A történet két szálon fut.
Több évnyi távollét és összezártság után küldetéséből
visszatérő űrexpedíció közeledik a Földhöz. Olyan messzire merészkedtek, amilyen
messze ember még nem járt. Megannyi, pontosan dokumentált, feldolgozásra és
továbbgondolásra váró adat. Hozzájuk hasonlót még senki nem tapasztalt, mért
vagy látott.
A másik történet Clooneyé. A magányos – képtelen vagyok leírni,
hogy öreg, hiszen ő mindig tehetséges, sármos és érdekes – kutatóról
szól. Az északi sarki bázist kapkodó hirtelenséggel ürítik ki, de ő maradni
akart. Dolgozni, amíg él. Addig élni, amíg dolgozni tud. Egy kislány marad vele,
Iris.
A két szálban közös, hogy sem az űrhajó öt fős legénysége,
sem a kutató egy éve nem hallott hírt emberekről. Megszakadt a rádiókapcsolat.
Az is közös bennük, hogy… Sok közös van bennük, amit a szerző óvatosan,
lassan bont ki, mint valami sejtelmes karácsonyi ajándékot. Így tárul az olvasó
elé egy-egy újabb, picinyke része az ajándéknak, ami talán, ha egész
teljességében ott lesz előttünk, minden sallangtól mentesen, maga az élet valódi
lényege.
Amikor a könyv tartalma a papír/digitális felület és a
szemünk közötti élete után átköltözik a fejünkbe, önálló életre kel. A
jelentéktelen képek újra elevenednek, és keresik jelentésüket.
 |
| Lily Brooks-Dalton |
Fülszöveg
Augustine-t, a zseniális, idős asztronómust
csak a csillagok érdeklik. A tudós évek óta elszigetelt kutatóállomásokon él,
és az eget tanulmányozza, hogy felderítse az univerzum létrejöttét. A mostani
állomásán, egy sarkvidéki kutatóbázison viszont katasztrofális eseményről
kapnak hírt, és evakuálják a dolgozókat, ám Augustine makacsul megtagadja a
munkája félbehagyását. Nem sokkal a többiek távozása után felfedez egy
rejtélyes gyermeket, Irist, és észreveszi, hogy a rádiófrekvenciák elnémultak.
Magukra maradtak.
Ugyanebben az időben Sullivan éppen az Aether fedélzetén
repül hazafelé a Jupitertől.
Ő és a csapata többi tagja az első olyan
űrhajósok, akik ilyen mélyen merészkedtek az űrbe, és Sully már megbékélt az
áldozatokkal, amelyeket ez megkövetelt tőle: a lánya hátrahagyásával és a
házassága felbomlásával. Az útjuk eddig sikeres volt, de amikor a Küldetésirányítás
magyarázat nélkül elhallgat, Sullynak és társainak el kell gondolkozniuk azon,
hogy hazatérnek-e valaha.
Miközben Augustine és Sully embertelen, de gyönyörű
környezetben néznek szembe bizonytalan jövőjükkel, a történetük fokozatosan
összefonódik, egy megrázó végkifejlet felé tartva. Lily Brooks-Dalton regénye a
legfontosabb kérdéseket teszi fel kristálytiszta prózájával: mi éli túl a
világvégét? Hogyan adjunk értelmet az életünknek?
A kötetet a 2016-os megjelenését követően
számos magazin az év legjobbjai közé válogatta, Colson Whitehead
egyenesen a kedvencének nevezte. 2020-ban George Clooney készített
belőle The Midnight Sky (Az éjféli
égbolt) címmel filmet a Netflixre, ráadásul ő játssza főszerepben
Augustine karakterét.
Filmpremier
a Netflixen december 23-án!
https://www.youtube.com/watch?v=Hw8CWomUPQE
A kötet megrendelhető
az Agave Könyvek webáruházában
25 % kedvezménnyel!
https://www.agavekonyvek.hu/konyvek/ejfeli-napfeny
Köszönet a recenziós példányért az Agave Könyveknek!
