2019. szeptember 20., péntek

Jövőre emelkednek a Nemzeti Együttműködési Alap pályázati forrásai


- Csaknem kétmilliárd forinttal emelkednek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázati forrásai az ideihez képest - közölte a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten.

    Szalay-Bobrovniczky Vince egy tájékoztató fórum előtt újságíróknak elmondta: erre az évre 5,9 milliárd forintra lehetett pályázni a kormány által létrehozott NEA keretein belül, 2020-ra ez az összeg már 7,7 milliárd forint lesz.
    A forrásbővülés - szavai szerint - annak köszönhető, hogy a személyi jövedelemadónak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak, de nem rendelkeznek róla, automatikusan a Nemzeti Együttműködési Alapba kerül, és a pénzt civil szervezetek támogatására fordítják.
    Október elsejétől egy hónapon át az összevont szakmai és működési célokat is tartalmazó pályázatokat adhatják be, november 1-jétől pedig az egyszerűsített pályázatokat várják, amelyek beadására szintén egy hónap áll rendelkezésre - ismertette korábban a politikus a részleteket.
    A döntéseket minél hamarabb szeretnék meghozni, hogy a civilek mihamarabb részesüljenek a sikeres pályázataik alapján elnyert forrásokból - tájékoztatott pénteken Szalay-Bobrovniczky Vince.
    A forrásokból szinte bármilyen hasznos célra lehet pályázni, például szociális szolgáltatások, egészségügyi, kulturális, oktatási és sportcélok megvalósításához.

MTI 2019. szeptember 20., péntek 17:45