- Az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is igényelhető az ingyenes internet a digitális oktatásban résztvevő diákoknak és pedagógusoknak - közölte a kormányszóvivő szerdán a Facebookon.
Szentkirályi
Alexandra a kormány közösségi oldalán elmondta, az elmúlt hetekben több
megkeresés is érkezett hozzájuk az ingyenes internettel kapcsolatban; számos
családot, pedagógust elutasítottak a szolgáltatók saját belső szabályaikra
hivatkozva.
"Hogy a
kormány eredeti céljainak megfelelően minden érintett tudjon élni az ingyenes
internet lehetőségével, az elmúlt hónapokra tekintettel visszamenőlegesen is
igényelhető a digitális oktatásban részt vevő diákoknak és pedagógusoknak"
- jelezte a kormányszóvivő.
Hozzátette,
ráadásul a jogosultságukat is elegendő egyszer igazolni, mert az a
veszélyhelyzet végéig érvényes lesz.
A szolgáltató egy
későbbi számlán írja jóvá a kedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a decemberi
havidíjat az áprilisi számlán is jóvá lehet íratni - jelezte.
"Tudjuk, hogy
a koronavírus-járvány mindenkit kihívás elé állított, a családoknak nem
mindennapi megterhelést jelent a digitális oktatás. Ez többlet erőfeszítést,
újabb megoldandó feladatokat jelent a gyerekeknek, a pedagógusoknak és
természetesen a szülőknek is" - fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
Hangsúlyozta, a
kormány ebben a nehéz helyzetben is segíti a családokat, hogy mérsékelje a
terheiket.
MTI 2021. március 24., szerda 11:04
Fotó: https://www.facebook.com/alexandraszentkiralyi.gov