2021. október 1., péntek

Átadták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat

 - Idén is díjazta a Pénzügyminisztérium azokat az oktatási intézményeket, tanárokat és diákokat, akik élen járnak a pénzügyi tudatosság fejlesztésében.

     A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjak pénteki átadásán Gondos Judit, a Pénzügyminisztérium (PM) közigazgatási államtitkára egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a banki szokások megváltoztak, a pénzügyi termékek egyre bonyolultabbak lettek, a lakosság jelentős része azonban továbbra sem hoz tudatosan döntést saját pénzügyeiről. Ezen változtatni kell - mondta, és a mindenkori pénzügyi kormányzat kiemelt feladatának nevezte, hogy segítsen az embereknek eligazodni a pénzügyekben.

    Emlékeztetett rá, hogy a kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját, amelyben számos intézkedés támogatja a fiatalok és a lakosság felvilágosítását a pénzügyi ismeretek és a pénzügyileg körültekintő és megfontolt magatartás erősítése érdekében. A stratégia megvalósítása eredményes, jól halad - mondta.

    Ismertette, a jegybankkal és a Pénziránytű Alapítvánnyal kezdtek dolgozni, illetve számos egyetemmel kötöttek megállapodást, amelyek segítettek a változatos és széleskörű pénzügyi ismeretterjesztésben. A kormánynak fontos, hogy mire a fiatalok eljutnak a családalapításig, ehhez legyen biztos információjuk, pénzügyi alapismeretük - mondta, és az eredmények közé sorolta, hogy létrehozták a https://www.okosanapenzzel.hu/ honlapot, és népszerű a Pénz7 rendezvénysorozat is. Ebbe a sorba illeszkedik a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj, amelyet 2019-ben hirdetett meg a tárca.

    A legjobbnak ítélt diákok 150 ezer, a pedagógusok 500 ezer forintban részesülnek, az intézményi kategória győztesének pedig 2 millió forint a jutalma.

    Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára hangsúlyozta: a Nemzeti Alaptanterv megújításánál kiemelten kezelték a pénzügyi nevelést, a pénzügyi tudatosság, felkészültség erősítését. Az új kerettantervekben is figyeltek arra, hogy mindez megjelenjen. Választható tantárgy lett a gazdasági és pénzügyi kultúra vagy a közgazdasági és pénzügyi alapismeretek. A Pénz7 pénzügyi és vállalkozói témahét tavaly a járvány miatt online is sikerrel zajlott, a programot folytatni kell - mondta. Magyarországon az oktatás egyetlen napra sem állt le a járvány miatt, a digitális oktatás feltételei pedig megerősödtek - hangsúlyozta.

    A család a pénzügyi tudatosságra nevelés elsődleges helye, amely természetes tanulási lehetőséget biztosít - mondta Ekler Gergely, a családokért felelős tárca nélküli miniszter stratégiáért és koordinációért felelős államtitkára. Ekler Gergely azt mondta, büszkeségre ad okot, hogy Magyarország a GDP-jének csaknem öt százalékát fordítja családtámogatásra. A kormány a családi élet sok pontján képes támogatást nyújtani - tette hozzá -, példaként a gyermekvállalást, a családi adózást, az otthonteremtést, és a nagycsaládosok autóvásárlását említve. Ez a rendszer nem kis részben járult hozzá ahhoz, hogy a családok vagyona emelkedett tavaly - mondta.

    Hallgatói díjazott Póta Csenge Panka lett, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatója.

    Tanulói díjazott Szalkai Róbert Gábor, a budapesti Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Technikum tanulója.

    Idén 5 pedagógus kiemelkedő munkáját díjazták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj általános vagy középfokú iskolai pedagógus kategóriában. Az általános vagy középfokú iskola kategóriában a Törökkoppányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola részére adtak elismerést.

 

MTI 2021. október 1., péntek 12:04