2017. január 27., péntek

Háromszáz éves a budapesti Piarista Gimnázium

- Idén háromszáz éves a budapesti Piarista Gimnázium; a jubileumi évben kiállításon, konferencián mutatják be a piarista rend életét és oktatói munkáját - hangzott el az év programjait ismertető sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
    Labancz Zsolt, a Piarista Rend Magyar Tartományának tartományfőnöke kiemelte: a piarista rend az első olyan szerzetesközösség, amelyet kifejezetten az oktatás, nevelés céljából alapítottak.
    A tartományfőnök elmondta: a magyar piaristák hármas jubileumot ünnepelnek 2017-ben: a rendalapítás 400., a rendalapító Kalazanci Szent József szentté avatásának 250. és a pesti iskola alapításának 300. évfordulóját.
    A 400 évvel ezelőtt elvetett mag "szárba szökkent és hajtásai, bontakozó ágai olyan terebélyesek lettek, hogy máig nagyon sokaknak adnak árnyat és életet" - fogalmazott Labancz Zsolt.
    Magyarországon jelenleg nyolc városban működik piarista rendház, a rendnek három-három óvodája és általános iskolája, egy szakképző iskolája, hat gimnáziuma és egy önálló középiskolai kollégiuma van. Emellett a bencés és a ferences renddel együtt fenntartói a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolának, Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot működtetnek. Köznevelési intézményeikben 440 pedagógus 4300 diákot oktat és nevel - ismertette a tartományfőnök.
    Horváth Bálint, a gimnázium igazgatója felidézte: Pest legrégebbi iskoláját a városi tanács kezdeményezésére alapították a piaristák. A gimnázium 1717. november 6-án nyitotta meg kapuit, az első tanévben 155 diák tanult falai között.
    A jubileumi év programjai közül kiemelte az iskola épületét bemutató nyílt napot, az öregdiák-találkozót és az iskola kápolnájának felújított orgonáját bemutató koncertet. November végén ünnepi közgyűlést, decemberben történeti konferenciát tartanak, a központi ünnepséget december 1-jén rendezik.
    Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója elmondta: a jubileumi év programjaként "Hitre, tudásra - piaristák a magyar művelődéstörténetben" címmel nyílik novemberben kiállítás a múzeumban.
    A négy hónapon át megtekinthető kiállításon a rendnek a magyar művelődéstörténetben betöltött szerepét mutatják be: a piaristák építészetét, az irodalmi és a közéletben betöltött szerepüket, természettudományos és nevelői munkájukat.

MTI 2017. január 27., péntek 16:54