Paulo
Coelho napjaink egyik legkedveltebb írója. Könyvei több mint 160
országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. Az írólegenda 1947. augusztus
24-én, hetven évvel ezelőtt született Rio de Janeiróban. Az Ötödik Hegy című regénye magyarul, pár nappal a 70.
születésnapja után kerül a magyarországi könyvesboltok polcaira.
Paulo Coelho 2002 óta a Brazil Irodalmi Akadémia
tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum
Kristály-díjával (1999) és a Chevalier de l’Ordre National de la Légion d’Honneur-rel (1999) is kitüntették. A legtöbb
nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a
Guinness-világrekorderek közé, 2005-ben pedig a Budapesti Nemzetközi
Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette.
Íróként
ő büszkélkedhet a legtöbb követővel a közösségimédia-felületeken: a Facebookon
több mint 29,5 millió rajongója van, a Twitteren pedig 12, 2 millió.
Leghíresebb
műve Az alkimista , mely állandó
tagja a bestsellerlistáknak. 2016-ban A
kém című kötetét vehették kézbe a magyar olvasók, idén pedig augusztus
28-tól korábbi remekművét, Az Ötödik Hegyet
találhatják meg újra a könyvesboltokban Coelho itthoni rajongói, Nagy Viktória
fordításában.
Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Veronika meg akar halni (2001), Az alkimista
(2002), Az ördög és Prym kisasszony
(2002), A Piedra folyó partján ültem és
sírtam (2003), Tizenegy
perc (2004), Az alkimista
– Díszkiadás (2004), A Zahir (2005), A zarándoklat (2005), Az alkimista – Hangoskönyv (2005), A portobellói boszorkány (2007), A portobellói boszorkány-Hangoskönyv
(2007), A zahir-Hangoskönyv
(2007), Tizenegy perc – Hangoskönyv (2007), A fény harcosának kézikönyve
(2008), A győztes egyedül van (2009), Brida (2010), Alef (2011), Mint az áradó folyó (2012), Az alkimista – évfordulós kiadvány (2012), Az accrai kézirat (2013), Házasságtörés (2014), A kém (2016) Szabadság – Naptár 2018 (2017)
Paulo Coelho
Az Ötödik
Hegy című regénye, mely augusztus 28-tól kerül a könyvesboltok
polcaira, egy örökérvényű bibliai történetet mesél el mai nyelven. Illés
próféta akár korunk esendő figurája is lehetne. A hitről, tudásról, szerelemről és a
sors kifürkészhetetlenségéről ismét bravúrosan fogalmazó író ezúttal is azt
teszi, amihez a legjobban ért: elgondolkodtat, megríkat, tanít és mosolyt csal az
arcunkra.
A
könyv megvásárolható itt: https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/az-otodik-hegy