- A reformáció hatása
a magyar nyelvre és Arany János munkássága a magyar nyelv napja idei központi
témái, amelynek kiemelkedő debreceni és nagyszalontai eseménye lesz, amikor a
Református Kollégium Oratóriumában, illetve a nagyszalontai Csonkatorony
mellett több száz diák együtt szavalja el Arany János A legszebb virág című
versét - jelentették be a szervezők a programsorozat debreceni beharangozó
sajtótájékoztatóján csütörtökön.
"Amíg
magyarul beszélünk, tudjuk kik vagyunk" - utalt az anyanyelv
identitásunkat is meghatározó szerepére Jantyik Zsolt, a helyi programokat
koordináló Debreceni Művelődési Központ igazgatója.
Kustár Zoltán, a
debreceni Református Kollégium igazgatóságának elnöke azt mondta: az 500 éves
reformáció legfontosabb programjának nevezte, hogy minden ember anyanyelven
olvashasson Bibliát.
Utalt arra, hogy a
magyar nyelven megjelent szentírás az irodalmi nyelv alapja is lett, s az 1538
óta működő Református Kollégium - ahol két éven át Arany János is tanult -
lelkészi és tanítóképző intézményei a magyar nyelv oktatásának fontos
helyszínei voltak. Ezért is lesz az ünnep kiemelt eseményének, a közös
versmondásnak a helyszíne a kollégium Oratóriuma - mondta.
Patócs Júlia, a
nagyszalontai Arany János Művelődési Egyesület elnöke hozzátette: a debreceni
diákokkal együtt szavalják majd Arany János A legszebb virág című versét a
helyi gimnázium tanulói, az óvodások pedig egy budapesti intézmény óvodásaival
egy időben mondanak el közösen agy Arany-verset november 13-án, a magyar nyelv
napján.
Jantyik Zsolt azt
is elmondta, hogy Nagyszalonta mellett Balatonfüred is kapcsolódik a debreceni
eseményekhez: a Balaton-parti városban versmondó versenyt rendeznek, ahol
határon túli fiatalok mellett számos hazai település diákjai, köztük debreceni
fiatalok is részt vesznek.
A magyar nyelv
napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes
programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a
Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a
Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban -
hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az Országgyűlés
2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére,
hogy 1844-ben ezen a napon tette hivatalos nyelvvé a magyart a reformkori
országgyűlés.
MTI 2017. november 9., csütörtök 13:28