Teljes szemléletváltás előtt a magyar könyvszakma
sajtóközlemény
Az Athenaeum alapítója, a sziléziai német pékmester fia,
Emich Gusztáv könyvárus egyszerre volt felvilágosító és forradalmár.
Megfigyelt, felismert, cselekedett. És a munkája nyomán átalakult a világ.
1842-ben a Kígyó téren, bugyiboltok és bútoráruházak társbérletében, a
Brudern-házban megnyitotta Pest első plázás könyvesboltját Magyar Nemzeti
Könyvkereskedés néven. Látta, hogy a polgárasszonyok közössége a
legdinamikusabban fejlődő olvasói réteg, felismerte, hogy a nemzeti identitás
éledése a kor legerősebb élményforrása. Ott kínálta az élményt, ahol az olvasói
voltak, és azt adta a kezükbe, ami a legelsöprőbb flow-élményt adta számukra:
Jókait, Táncsicsot, Petőfit – vagyis hagyományt, szellemet, romantikát. Az
Athenaeum úttörői a teljes magyar kulturális életet átalakították, és mire
Emich különálló üzletágait, a könyvesboltjait, könyvkiadóját, nyomdáit,
magazinjait és hírlapjait egyetlen részvénytársaságban, Magyarország első,
modern értelemben vett médiabirodalmában, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai
Részvénytársulatban egyesítették – a magyar táj, általuk,
visszafordíthatatlanul fejlettebb, szellemileg gazdagabb és sokkal-sokkal
humánusabb hely lett.
A mai Athenaeum, a Líra Kiadói Csoport legnagyobb hagyományú
imprintje óriások nyomában lépked. Alázatos ősei előtt, de egyetlen percre sem
felejti kötelességét: megfigyelni, felismerni, cselekedni.
Az Athenaeum megfigyelte (végignézte), ahogy az emberi
informálódási és élményszerzési szokások átalakulása elsöpörte a termékközpontú
szolgáltatói piacot, hatástalanította a hagyományos szerkezetű reklámokat, és
megszüntette az egyedi élményforrások mindenhatóságát.
Az Athenaeum felismeri, hogy máshonnan kell közelítenünk a
kultúrához, hogy a termék csak eszköz, a reklám egyre inkább vakságra
hajlamosító zajjá válik, hogy az önálló mű csupán hordozója az emberi
természetről való tudásunk egy-egy fragmentumának, indikátora érzelmeinknek, és
alapvetően nem önállóan létezik, hanem csupán építőeleme a felvillanó, egymásba
játszó, egymásból fejlődő élménymintázatok nagy folyamának.
Az új világ új megközelítést kíván. Az Athenaeum cselekszik.
2018-tól a kiadó tevékenységét nem termékek létrehozása, nem márkák építése, nem
egyedi művek marketingje vezeti. Szerzőválasztásainkkal,
tartalomfejlesztéseinkkel, kommunikációnkkal a nagy, a valódi feladatot
végezzük el. Nem egyszerűen olvasmányokat adunk az olvasók kezébe, de olyan,
egymással is párbeszédbe lépő, a világnak egy teljes képét építő tartalmak
láncolatát, amelyek közösen egy új minőséget hoznak létre. Egy alapnarratívát,
egy nagy történetet arról, hogy milyenek vagyunk, milyenek lehetnénk, hogyan
változunk, és hogyan tehetjük élhetővé a környezetünket, hogyan találhatjuk meg
helyünket, feladatunkat abban az emberi univerzumban, amelynek milyenségéért mi
magunk vagyunk felelősek.
Ezt az alapnarratívát, a nagy mögöttes történetet Erik
Homburger Erikson német pszichológus munkássága nyomán és Isaac Asimov
halhatatlan felismerései előtt tisztelegve pszichohistóriának nevezzük.
Az Athenaeum 2018-tól nem könyvet ad ki. Hanem megkezdi pszichohistóriája
fejlesztését.
Kezdetét veszi a Ψ(pszí)-korszak.
Hagyomány.
Szellem. Romantika.
Hagyomány. Szellem. Romantika.
A kiépült pszichohistóriák karaktere nagyon érzékeny a
kiinduló állapotokra, a forrásra, ezért az Athenaeum három olyan szerzővel
indítja pszichohistorikus működését, akikben ötvöződni látjuk a három,
számunkra legfontosabb fogalmi bázist.
Az Athenaeumnál folytatja munkásságát a kortárs magyar
szépirodalom egyik legnagyobb állócsillaga, Vámos Miklós. A XXV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából
megjelenő Töredelmes vallomás egy
kisprózagyűjtemény, amelynek rövid (és a könyvben haladva egyre rövidebb)
történeteit a kognitív disszonancia redukciója és a szekunder szégyen dinamizálja.
A történetek elbeszélője életének legkínosabb, legszégyenteljesebb jeleneteit,
élményeit, emlékeit idézi fel. Vámos Miklós, a decens, realista író szinte maga
a pszichohistória. Miközben kisprózái olvashatók humoros anekdoták füzéreként
is.
Krekó
Péter egyetemi oktató, a
Political Capital ügyvezetője korunk egyik vezető társadalomkutató influencere.
Tömegparanoia: Az összeesküvés-elméletek
és álhírek szociálpszichológiája című, a XXV. Budapesti Nemzetközi
Könyvfesztivál alkalmából megjelenő munkája egy igazi, brit típusú
ismeretterjesztő könyv, amely jelenkori társadalmunk egyik legnagyobb
kihívásáról, a valóság mint bizonyosság elveszítéséről, annak okairól és
mechanizmusáról szól. A kutatások azt mutatják, hogy egyes
összeesküvés-elméletekben (Nagy-Britanniában Diana hercegnő meggyilkolása, az
Egyesült Államokban az ikertornyok kormány általi felrobbantása, Magyarországon
a nyugat „gyarmatosító” szándékai) olyannyira elterjedtek lehetnek, hogy a
társadalom fele-egyharmada hisz bennük. Milyen társadalmi reflexek hívják
életre, és tartják mozgásban az összeesküvés-elméleteket? Mi a különbség az
álhír és a dezinformáció között? Hogyan alakítja át a valósághoz való
viszonyunkat az ún. „igazságon túli” politikai kommunikációs gyakorlat? Lehet
társadalmi szinten védekezni az agymosás ellen? Milyen jelekről ismerhetjük
fel, hogy éppen egy politikai irányítású médiagépezet hatása alatt állunk?
Ezekre a kérdésekre keres választ a kutató.
Nem létezhet egészséges mentális működés a személyes élet
tónusai, a „kis világok”, a kapun belüli valóság specifikumai nélkül. A
közelmúltban a Líra Kiadói Csoport szerzői közösségéhez csatlakozott Finy Petra domesztikus prózája, az Akkor is az elárultság és az elhagyatottság
krízisélményeit, a tolerancia, a humánum megjelenési formáit, az életküzdelmek
családi feldolgozását tematizálja, a Madárasszony
után ismét egy nehéz női sors érzékeny, színekben gazdag ábrázolásával. A
történet középpontjában Salamon Sára tanárnő áll, aki nemsokára negyvenéves
lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is
minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje mindenféle magyarázat nélkül
fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez. Kire számíthat ebben a
helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit
furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az
egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már
többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség
miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt,
viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni?
Athenaeum, 2018. A pszichohistorikus működés kezdete.
Építünk vele magunknak, mindnyájunknak – egy jobb, élhetőbb világot. Öszvérek
kíméljenek!
