"Valljuk,
hogy a sakk révén a gyerekek később alkalmazkodni tudnak a folyamatosan változó
helyzetekhez, egyéni gondolatokkal érvényesülhetnek a közösségükben" -
nyilatkozta az M5 Kulturális csatorna híradójának Polgár Judit sakknagymester.
A Sakkpalota és Sakkjátszótér nevű program megalkotója Pekingből nyilatkozott a
közmédiának és elmondta, hogy a gyerekek játék közben gyakorolhatják a
döntéshozatalt, és ily módon a tetteikért is megtanulhatnak felelősséget vállalni.
"Egy
fantasztikus együttműködésünk van a Chess IVY-val, egy olyan láncolattal, amely
a Sakkpalotát és a sakkot a bevásárlóközpontokba viszi be és ott van különböző
helyszínük, aminek mi borzasztóan örülünk. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy itt
mennyi gyerek fog majd ebből a tapasztalatból sikeresen és hasznosan építeni a
jövőjét." - fogalmazott Polgár Judit aki egy pekingi versenyen
tartózkodik, ami a Világsakkfesztivál egyik előrendezvénye.
Az MTI-hez
eljuttatott közlemény szerint a Sakkpalotában résztvevő magyar gyerekek 40
százalékkal jobb eredményt értek el a tantárgyi kompetencia teszteken, s a
jövőben az ázsiai országban az óvodás és iskoláskorú gyermekek is
megismerkedhetnek vele. A kommüniké kiemeli, minden idők legjobb női sakkozója
vasárnapig egy ötnapos versenyen tartózkodik Kínában, ahol a gyerekekből álló
csapatok nemcsak a sakktábla mellett, de a csapatszintű, a közösségi és a
társadalmi problémák megoldása terén is bizonyíthatják rátermettségüket.
Ezt követően
Polgár Judit személyesen is felkeresi a programhoz ősztől csatlakozó iskolákat,
és az intézmények igazgatóit előadáson vezeti be a Sakkpalota rejtelmeibe.
"2016-ban
kezdődtek meg a tárgyalások arról, hogy a programjaink a négy-tízéves kínai
gyermekek számára is elérhetővé váljanak" - idézi a közlemény Polgár
Juditot, aki kiemelte: hisz abban, hogy a sakk felhasználása nagyban segít a
21. század generációjának elsajátítani azokat a képességeket, amelyek
elengedhetetlenül szükségesek a sikeres felnőttkorhoz.
A Sakkpalota 2013
óta választható tantárgyként a magyar nemzeti alaptanterv része, már 350
iskolában vezették be, közel 15 ezer gyerekhez jutott el országszerte, és
csaknem 1000 tanító végezte el "A tehetségfejlesztő sakk, mint oktatási
eszköz elnevezésű" 30 órás akkreditált pedagógiai továbbképzést - fejti ki
a kommüniké, amely leszögezi: a programban résztvevő tanárok nem sakkot, hanem
sakkal tanítanak.
MTI 2018. július 20., péntek 14:54