Szerdán este 8 órakor
hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek
hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108
ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az
ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
A ponthatárokat a
felsőoktatási intézmények az Oktatási Hivatal (OH) közreműködésével, az OH
informatikai algoritmusával határozzák meg, az eredményeket a felsőoktatási
intézmények vezetői hagyják jóvá. Egy képzés ponthatárát az adott felsőoktatási
intézmény kapacitása mellett a jelentkezők száma és eredménye is befolyásolja.
Minél többen jelentkeznek magas pontszámmal egy szakra, annál magasabb lesz az
adott szak ponthatára.
Az emberi
erőforrások minisztere a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alapján idén
negyvenegy alapképzési, valamint osztatlan mesterképzési szak esetében a magyar
állami ösztöndíjas képzésre történő felvételhez szükséges követelményt
(minimumpontszámot) határozott meg.
Nemzetközi tanulmányok szaknál 465, kommunikáció és médiatudomány szakon
455, pszichológia szakon 435 pontot kell elérni, osztatlan jogász képzésen 460,
gazdaság- és pénzügy-matematika elemzés szakon legalább 440 pontot kell
szerezni.
Azok a
jelentkezők, akik megadták a mobilszámukat, még szerda este sms-értesítést is
kapnak az eredményekről, amelyek az e-felvételiben is megnézhetők lesznek a
ponthatárok közzététele után.
A ponthatárok
határozzák meg, hogy a jelentkező melyik általa megjelölt képzésre kerül be.
Mindenki csak egy helyre nyerhet felvételt, mégpedig az általa megjelölt
jelentkezési helyek közül az első olyanra, amelynél a pontszáma eléri vagy
meghaladja a megállapított ponthatárt.
A besorolási döntésről szóló határozat -
amely tartalmazza, hogy a jelentkező mely képzésen kezdheti meg a tanulmányait
szeptemberben - legkésőbb augusztus 5-től érhető el, az E-felvételi Hivatalos
iratok menüpontjában. Erről minden jelentkező e-mailben is értesítést kap.
A jelentkező a
besorolási döntés ellen a közléstől számított 15 napon belül élhet
jogorvoslattal. A fellebbezést a www.felvi.hu-n a Kérvénytárból letölthető
jogorvoslati kérelemmel az emberi erőforrások miniszterének címezve, de az elsőfokon
eljáró Oktatási Hivatal címére kell beküldeni. A jogorvoslat során azok a
dokumentumok vehetők figyelembe, amelyeket a jelentkező az általános felvételi
eljárásban határidőre csatolt a jelentkezéséhez.
Idén is
megrendezik a hivatalos ponthatárváró rendezvényt, a Pont Ott Partit!, ahol
számtalan érdekes programmal, koncertekkel és sportolási lehetőségekkel várják
a diákokat. A fővárosban a RIO Budapest ad otthont a programnak, mellette lesz
ponthatárváró Békéscsabán, Egerben, Gyöngyösön, Pécsett, Salgótarjánban,
Szegeden, Zalaegerszegen.
A 2018
szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 107 695-en nyújtottak
be érvényes jelentkezést, ez mintegy kétezerrel több, mint az előző évben.
A legtöbben - 72
955-en - alapképzést jelöltek meg első helyen. Osztatlan képzésre 11 674-en,
felsőoktatási szakképzésre 4 846-en, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők
közül pedig mesterképzésre 18 220-an jelentkeztek első helyen. Állami
ösztöndíjas képzésekre 93 395-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges
képzési formát 14 300-an jelölték meg elsőként. Idén is legfeljebb 6 -
díjmentesen 3 - képzést lehetett választani.
A jelentkezési adatok alapján elmondható, hogy a felvételizők átlagosan
3,3 képzésre jelentkeztek.
A legtöbb első helyes
jelentkezést a gazdaságtudományok, a műszaki és a pedagógusképzés képzési
terület valamely szakjára nyújtották be. Az első helyen választott képzési
területek között a gazdaságtudományok, a műszaki tudományok és az informatika
szakjainak az aránya némileg növekedett.
MTI 2018. július 22., vasárnap 4:00