2018. július 20., péntek

Navracsics: az oktatás és a kultúra egyre nagyobb hangsúlyt kap az Európai Unióban


Az oktatás és a kultúra egyre nagyobb szerephez jut az Európai Unió döntéshozatalaiban - hangsúlyozta az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.

    A városban tartott oktatási-kulturális konferenciát megelőzően Navracsics Tibor elmondta, hogy míg korábban az oktatást a gazdasági érdekeknek rendelték alá és a munkaerőpiac szolgálatába állították, addig mára a döntéshozók felismerték, hogy mind a kultúra, mind az oktatás színvonalának emelése jelentősen hozzájárulhat az európai identitás erősítéséhez.
    Az uniós biztos példaként említette a tavaly novemberben, Göteborgban rendezett csúcstalálkozót, melyen a tagállamok vezetői arról tárgyaltak, hogyan léphet előre hatékonyan az unió az oktatás és a kultúra területén.
    Elmondta azt is, hogy az Európai Tanács tavaly decemberben elfogadott következtetése is azt célozza, hogy az oktatás és a kultúra hogyan erősítheti hatékonyan az európai identitást.
    Navracsics Tibor szólt arról is, hogy jelentősen megnövekedett az oktatást felkaroló Erasmus program, valamint a kulturális együttműködést célzó Kreatív Európa Program költségvetése, és jelentős növekedést könyvelhet el az Európai Szolidaritási Testület is, mindez szavai szerint szintén azt jelzi, hogy egyre nagyobb figyelmet és támogatást kap a két terület az unión belül.
    A Veszprémben működő Pannon Egyetem 2014 és 2016 között 136 egyetemistát fogadott külföldről, valamint 117 veszprémi egyetemista tanulhatott más országokban az Erasmus Programnak köszönhetően - mondta.
    Navracsics Tibor a kulturális vonatkozásokról szólva megemlítette, hogy 2018 végén dől el, hogy melyik magyar város lehet Európai Kulturális Fővárosa 2023-ban, hozzátéve, hogy Veszprém is az esélyesek között szerepel.
    Közölte: a Kreatív Európa Program keretén belül 500 millió forintos pályázat jelenik meg, mely szavai szerint konferenciák támogatására fordítható.
    Navracsics Tibor elmondta azt is, hogy az Európai Tanács az év végéig elfogadja a kulturális együttműködés "új menetrendjét", melyben különös hangsúllyal szerepel a nemzetközi tapasztalatcsere.
    Porga Gyula, Veszprém polgármestere (FIDESZ-KDNP) arról beszélt, hogy a testvérvárosi kapcsolatokban nagy hangsúlyt kapott mindig is a kultúra és az oktatás, hozzátéve, hogy a mai konferencia egymás a "jó gyakorlatainak" megismerését célozza.     A sajtótájékoztatót követő konferencián, melyen Veszprém testvérvárosai közül az észt Tartu és a szlovén Ptuj delegációja van jelen, valamint a brit Leeds és Milton Keynes szakemberei, a városok közti oktatási és kulturális együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak.

MTI 2018. július 20., péntek 11:19