Átadták a 2017-es
nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat kedden Budapesten, az idén tizennyolc
középiskolás részesült az elismerésben.
Az ösztöndíjakat
jelképező okleveleket Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának
egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára,
valamint Fülöp Attila helyettes államtitkár adta át.
Soltész Miklós az
ünnepségen arról beszélt, hogy az ösztöndíj 2011-es alapítása óta 101 diák részesülhetett
ilyen támogatásban.
Közölte, ma
Magyarországon különböző nemzetiségi köznevelési intézményekben több mint 15
ezer gyereket, fiatalt nevelnek, illetve tanítanak.
Az ösztöndíj
segíti a célok elérését, de az nemcsak az ösztöndíjasoknak szól, hanem a
tanároknak is, akik ma Magyarországon a nemzetiségi nyelvoktatásban
"hatalmas nagy feladatot vállalnak" - mondta Soltész Miklós.
Az ukrán oktatási
törvénnyel kapcsolatban arról beszélt, hogy Ukrajna egy teljes mértékben
elfogadhatatlan jogszabályt hozott. Nem vették tudomásul, hogy az országuk
attól nem lesz kevesebb, ha egy ott élő nemzetiség megkap minden jogot és
lehetőséget - mondta Soltész Miklós, majd kijelentette: azt kell üzennünk -
akár az ösztöndíjjal, akár a magyarországi nemzetiségi intézményekkel -, hogy
attól még, hogy valaki valamelyik nemzetiséghez tartozik, jó állampolgár lehet.
A meghirdetett
nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjra pályázni jogosult 22 iskola közül 19 küldött
be összesen 30 pályázatot. A pályázók közül egy jelölt nem felelt meg a
jogszabályban foglalt követelmények egyikének.
Az ösztöndíjat
elnyert diákok az érettségi vizsgát megelőző két tanévben - azaz 2017
szeptemberétől 2019 júniusáig - húsz hónapon keresztül havi 60 ezer forintban
részesülnek.
Az ösztöndíj
folyósításához jó tanulmányi eredmények, versenyeken szereplés, valamint a
nemzetiségi közösségben végzett tevékenység szükséges.
A 2011-ben
megalapított ösztöndíj célja, hogy támogassa a nemzetiségek egyikéhez tartozó
kiemelkedő képességű középiskolás tanulókat abban, hogy felsőfokú oktatási
intézményben tanuljanak tovább.
MTI 2017. október 17., kedd 14:52