Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 2017.
október 23., hétfő (MTI) - Egyetlen tartózkodással, csaknem egyhangúlag
szavazta meg a román szenátus hétfőn az oltástörvény tervezetét, amely a súlyos
kanyarójárvány közepette éles közvitát váltott ki a román társadalomban.
A szenátorok
lényegi módosítás nélkül erősítették a bukaresti kormány által augusztusban
elfogadott törvénytervezetet, amelynek első változatát még áprilisban
bocsátotta közvitára az egészségügyi minisztérium. Az eredeti tervek szerint a
törvény 2018 január elsején lépett volna hatályba, ezt a rendelkezést azonban a
szenátus törölte a szövegből.
A román
egészségügyi hatóságok az oltásmegtagadás büntetésével akarták elejét venni
annak, hogy a kanyaróhoz hasonlóan más, felszámoltnak hitt ragályos betegségek
okozzanak járványt az országban, de szándékuk heves ellenállásba ütközött az
oltások káros mellékhatásaitól tartó, a kanyaró körüli médiakampány mögött
gyógyszeripari érdekeket sejtő civil szervezetek részéről. A kidolgozott
tervezet végül nem írt elő közvetlen büntetést az oltásmegtagadásért, viszont
megbélyegzéssel és kiközösítéssel próbál nyomást gyakorolni a szülőkre.
A törvénytervezet
szerint a gyerekek bölcsődei, óvodai vagy iskolai beíratásához oltási
bizonylatot kell mellékelni, vagy háziorvosi igazolást arról, ha valamely
vakcina beadása ellenjavallt. Amennyiben a gyermek nem kapta meg a korának
megfelelő kötelező védőoltások mindegyikét, az oktatási intézménynek és az
egészségügyi hatóságoknak egy éven belül gondoskodniuk kell arról, hogy a gyerek
ellenállóvá váljon az oltásprogramban nevesített ragályos betegségekkel
szemben.
A szülők (vagy
törvényes gyámok) hozzájárulása a gyermek beoltásához alapértelmezett, azok a
szülők, akik ezt ellenzik, írásos nyilatkozattal akadályozhatják meg a törvényben
megszabott
kötelező vakcinák beadását.
Magát az
oltásmegtagadást nem büntetnék, de tízezer lejes (670 ezer forintos) bírságot
helyeznek kilátásba azoknak az oltásmegtagadó szülőknek, akik nem vesznek részt
a számukra szervezett egészségügyi tanácsadásokon. A megyei oltásügyi
bizottságoknak legalább háromhavi rendszerességgel kell "tanácsadást"
szervezniük az oltásmegtagadó szülők számára, amíg rá nem veszik őket, hogy
jobb belátásra térjenek.
A román
közegészségügyi hatóságok által ingyenesen biztosított oltásprogram a
torokgyíkkal, tetanusszal, szamárköhögéssel, kanyaróval, rózsahimlővel,
mumpsszal, és hepatitis B vírussal szembeni immunitás kialakítását célozza.
Az oltások
beadatását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában a szülők egyes
televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által
indított kampány hatására. A médiakampány és az oltóanyag-ellátás akadozása
miatt a lakosság átoltottsági szintje a járványügyi védettséget jelentő 95
százalékról 80 százalékra csökkent. Ilyen körülmények között a több európai
országot érintő kanyarójárvány Romániában csaknem tízezer megbetegedést okozott
és 35 halálos áldozatot követelt.
A törvényről a végső döntést a kétkamarás
román parlament képviselőháza hozza meg.
MTI 2017. október 23., hétfő 21:02
Fotó: https://stocksnap.io/photo/R03OF7GWTB