2017. október 24., kedd

Cecelia Ahern – A tökéletes

Abba a hibába estem, hogy a borítójáról ítéltem meg a könyvet, de szerencsére ki is nyitottam… Soha ne ítélj meg egy könyvet a borítójáról, mert a végén elszalasztasz egy remek olvasmányt!

Fülszöveg
„A társadalom, melyben Celestine North él, tökéletességet vár el tagjaitól. Azzal, hogy az erkölcsi vizsgálóbizottság Vétkesnek ítélte a lányt, megfosztotta őt alapvető jogaitól, és darabjaira zúzta szét egész eddigi életét. Amióta pedig Crevan bíró úr első számú közellenségnek nyilvánította, Celestine menekülni kényszerül egyetlen bizalmasával, Carrickkel. Óva őrzi nagy titkát, amellyel talán romba dönthetné az egész Vétkes-rendszert, és amely miatt már így is számtalan ember tűnt el nyomtalanul.

A csatában Crevan bíró úr áll nyerésre, és Celestine-nek fogytán az ideje, egyre nagyobb nyomás nehezedik rá. Döntenie kell, hogy magát menti-e, vagy önmagát feláldozva az összes Vétkest. Vajon be tudja-e bizonyítani, hogy az ember nem tökéletes lény, és olykor tévedhet?” (Libri, 2017)


Az íróról
Cecelia Ahern (Dublin, Írország 1981. szeptember 30.) az egyik legnépszerűbb kortárs ír regényíró. Az Ui. Szeretlek című könyve hozta meg neki a világsikert. Producere volt a Nem ér a nevem című tévésorozatnak Christina Applegate főszereplésével. Ahern apja a volt ír kormányfő (Taoiseach), Bertie Ahern. Sógora Nicky Byrne a Westlife tagja. Újságírásból diplomázott a dublini Griffith College-ban. 2009-ben született gyermeke, Robin. (Wikipedia, 2015)

A műről
A regény a Vétkes című könyv folytatásaként íródott, de alapvetően önmagában is élvezhető és érhető, mert minden olyan háttérinformációt megad, amely a történet szempontjából fontos. Nekem volt olyan szerencsém, hogy egymás után tudtam elolvasni a két könyvet, ami azért mondható pozitívumnak, mert nem biztos, hogy kibírtam volna, ha várnom kell rá, mint mondjuk a Harry Potterekre… (bár a mai napig nem értem, hogy miként bírtam egy-egy évet várni a következőig, hiszen mindegyiket imádtam).
A legjobb – vagy legrosszabb – az egészben, hogy nem rugaszkodott el a mai valóságtól és nem kell, hogy nagyon messzire menjen, mert akár itt nálunk, Magyarországon is játszódhatna. Sok olyan kérdést feszeget, amelyek a társadalmunk egészét érintik, és nagyon nehéz meghúzni a határt jó és rossz között. Nehéz beismerni, hogy nem minden dönthető el egyértelműen, és mindennek megvan a másik oldala is, de mindenesetre pánikkeltő belegondolni, hogy néha elmélázik az ember a gondolattal, hogy aki „vétkezett” az „bűnhődjön”, az ár mindegy.
A Tökéletes – és a Vétkes is – szerintem egy remek szatíra arról, hogy milyen elkeseredetten keressük a társadalmi elfogadottságot, mindazonáltal egy rettenetes mélységeket megélő dráma arról, hogy a társadalom mennyire el tud fordulni önmagától. Mindezt pedig egy remek ifjúsági regénybe csomagolva kapjuk.
Nem tudtam letenni a regényt, és ha téged is érdekelnek az igazságtalanságok, vagy hiszel abban, hogy az igazság mindig mindenre magyarázatot ad, akkor nem fogsz csalódni ebben a könyvben, mert simán kétségbe fogod vonni a saját gondolataidat is.
A borító alapján biztosan nem olvastam volna el, a boltban nem vettem volna le a polcról, de mivel jó helyről jött az ajánlás, ezért adtam neki egy esélyt, és egyáltalán nem bántam meg! Több ilyen regény kellene, amelyik nem csupán magával ragad, de mondanivalója is van. Nem várja el, hogy egyetérts vele, sőt, éppen arra buzdít, hogy vitatkozz, gondolkozz és lásd reálisan a mindennapjaidat. Nagyon szeretném, ha minél többen tennék magukévá a kritikus gondolkodás képességét, a vitakultúrát, annak a befogadását, hogy az igazság nem fekete vagy fehér. A hibáinkból tanulunk ugyan, de ki dönti el, hogy milyen árat fizetünk érte?

Laukó Zsófia
Adatok:
  • ISBN: 9789632936598
  • Terjedelem: 380 oldal
  • Méret: 130 x 197 mm
  • Kötés: füles, kartonált
  • Ár: 3499 Ft
  • Megjelenés: 2017. 08. 28.