- Madács Anita
gyógyterapeuta szerint egy korai prevenciós felméréssel sok olyan
iskolaéretlennek tűnő gyereken lehetne hatékonyabban segíteni, akiről az
általános iskolában derül ki, hogy lassabban fejlődik.
A BHRG Alapítvány
vezető gyógyterapeutája az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta,
alapítványuk olyan vizsgálati és terápiás módszert fejlesztett ki a világon
egyedüliként, amely ezeken a gyerekeken tud segíteni.
Kifejtette:
beszédproblémákkal, megkésett mozgásfejlődéssel, autizmussal, hiperaktivitással
küzdő gyerekeken tudnak segíteni 3 hónapos és 12 éves kor között. A terápia
lényege, hogy a háttérben lévő okokat tárja fel és kezeli. A leggyakoribb ok az
idegrendszeri éretlenség - tette hozzá.
A módszert
Magyarországon fejlesztették ki, és most a világ minden tájáról érkeznek
szakemberek a BHRG módszer elsajátítására - mondta a szakember.
MTI 2017. március 25., szombat 16:06