Gazda Árpád, az MTI
tudósítója jelenti: A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium
működtetésében érintett intézmények és a szülők egy csoportjának a keddi
egyeztetésén körvonalazódott a megoldás a tanintézet rövid távú működtetésére.
A prefektusi
hivatalban tartott több órás tanácskozás után Csíky Csengele, a szülők
képviselője a közszolgálati médiának elmondta: a marosvásárhelyi polgármesteri
hivatal illetékese ígéretet tett arra, hogy a hivatal csütörtökig átiratban
közli a Maros megyei Tanfelügyelőséggel, érvényesnek tekinti a város
iskolahálózatáról még 2015-ben hozott határozatát. Ez a határozat önálló
tanintézetként vette számba a katolikus gimnáziumot.
Csíky Csengele
szerint Maros megye prefektusa is megígérte, hogy szükség esetén megtámadja a
bíróságon a tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amely felfüggesztette a
beiratkozásokat a katolikus gimnázium cikluskezdő osztályaiba. E bírósági
eljárás lehetővé tenné a beiratkozások elindítását.
A prefektusi
hivatalban tartott keddi tanácskozáson részt vett Lucian Goga prefektus, Ioan
Macarie, Maros megye új főtanfelügyelője, Péter Ferenc, a Maros megyei
önkormányzat elnöke, Horatiu Lobont, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal
oktatásért felelős osztályának a vezetője, az önkormányzat RMDSZ-frakciójának,
valamint az iskola szülői bizottságának a képviselői.
Csíky Csengele
elmondta, a tárgyaláson részt vevő felek egyetértettek abban, hogy a
körvonalazódott megoldás csak rövid távon kezeli az iskola helyzetét. Hosszú távon
újra el kell indítani az iskola létrehozásának a procedúráját.
"Megszületett
egy gyermek, de nincs keresztlevele" - állapította meg a szülők
képviselője arra utalva, hogy a bíróság érvénytelenítette az iskola
létrehozására vonatkozó egyik önkormányzati határozatot. Hozzátette: az iskola
újraalapításának a folyamatát akkor lehet elindítani, ha a bíróság jogerősen
kimondja: "nincs érvényes keresztlevél". "Addig is a gyermeknek
enni kell, és nőni kell tovább" - fogalmazott Csíky Csengele, aki szerint
a kedden megígért átirat az átmeneti időszakra nyújt megoldást.
A szülők
képviselője az MTI-nek elmondta: szerdán is, csütörtökön is ott lesznek a
polgármesteri hivatalban, hogy a személyes jelenlétükkel biztosítsák az ígéret
betartatását. Ezt azért tartotta fontosnak, mert - mint megjegyezte - az
ígéretet Horatiu Lobont, a polgármesteri hivatal oktatásért felelős
osztályvezetője tette, az átiratot azonban Dorin Florea polgármesternek és a
város jegyzőjének is alá kell írnia.
A szülők
képviselője fájdalmasnak találta, hogy az iskolaügyben érintett intézmények
mindegyike csak a maga szempontjait hajtogatja, az intézményvezetők félnek
döntéseket hozni, mert attól tartanak, hogy ellenük is ügyészségi eljárás
indul.
Az RMDSZ kedden
állásfoglalásban rögzítette: sem a tanfelügyelőségnek, sem a polgármesteri
hivatalnak, sem a romániai korrupcióellenes ügyészségnek (DNA) nem hatásköre
megállapítani, hogy az iskola jogszerűen működik-e vagy sem. Ebben a kérdésben
csakis az igazságszolgáltatás dönthet. Mindaddig, amíg a bíróság nem
érvényteleníti azokat a dokumentumokat, amelyek alapján ma is működik az
iskola, addig az illetékes hatóságoknak biztosítaniuk kell az iskola
működésének folytonosságát.
A DNA tavaly
november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan
volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak
hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola
nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.
A DNA február
végén az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt
sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket,
amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség február
végén arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet miatt nem engedélyezi a
beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.
MTI 2017. március 21., kedd 18:28