2017. február 5., vasárnap

Országos diáktanács felállítását kezdeményezi az Országos Diákparlament

Fotó: ÖKK Fehérvár
- Az Országos Diákparlament országos diáktanács felállítását kezdeményezi, hogy a parlament ülései közötti időszakban is folyamatos képviselhessék a számukra fontos ügyeket - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára vasárnap Székesfehérváron, a diákparlament záró plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón.
    Palkovics László elmondta: a fiatalok 52 pontot fogalmaztak meg, közülük kettőt a diákparlament nem fogadott el. Utóbbiakat az államtitkár nem részletezte. Mint mondta, a felvetések között a legfontosabb azt volt, hogy az oktatási tárca és a diákság képviselői ne csak néhány évente találkozzanak.
    Kiemelte még, hogy a diákparlament az eddigi három helyett kétévente ülésezne, míg a megyei diákparlamenteket évente rendeznék meg. Hozzátette: ezek támogatható javaslatok, de ehhez a finanszírozást és a jogszabályi hátteret a parlamentnek kell megteremtenie.
    Az államtitkár az oktatás tartalmát felvető javaslatokról elmondta, hogy azok többsége az új Nemzeti alaptantervbe is bekerül majd. Példaként említette a nyári szünidő hosszának rendezését vagy a mindennapos testnevelés órák átgondolását.
    Palkovics László megemlítette, hogy a javaslatok között voltak a középiskolák és a felsőoktatás közötti átmenet egyes kérdései, mint a felvételi pontszámok számítása, a nemzetközi érettségi pontjainak beszámítása, ezeket a minisztérium támogatja. Jelezte, hogy a diákok felvetették a természettudományos oktatás minőségének javítását, ezt a kormány az Öveges-program folytatásával kívánja elérni.
    Közölte, hogy szó esett a közétkeztetés minőségével kapcsolatos folyamatos visszajelzésről, illetve a jogosítvány megszerzésénél a KRESZ és egészségügyi tanfolyamok díjának állam általi átvállalásáról is.
    Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester jelezte, hogy Székesfehérvár akár két év múlva is szívesen vendégül látja a diákok képviselőit, mint ahogy tette ezt most és három évvel ezelőtt is.


MTI 2017. február 5., vasárnap 14:01